Érdemes kihasználni ezt a leszületést arra, amire rá akar mutatni, visszatalálni a valódi értékekhez és önmagunkhoz, de ez csak magas tudatosságszinten történhet meg. Jövő évtől szemmel láthatóan egymástól nagyon eltérő valóságokat fogunk megtapasztalni. Ez a tudatosságunk tágulásának függvényében történik. Nevezhetjük tudatosságszintnek is, de ez valójában egy tágulás, egy szélesebb, bölcsebb rálátás arra, amit az életünknek hívunk. Az, hogy a valóságot lásd, nem fog egyik napról a másikra megtörténni, ezért már most érdemes elkezdeni a tudatosságtágítást.
Elindult az újra rendeződés, azonos értékek mentén, ahol már a tudati valóságod, vagyis az, amit valóságnak hiszel fog megtartani (vagy nem megtartani) és a tudatossági szinted. A megtartottság követelménye az, hogy ne vegyél át terhet a másik oldalról, sőt, határozottan vágd le magad a régi energiákról. Új életet kezdhetsz ugyanebben a testben. Rendezkedj be a saját valóságodba azokkal, akik együtt rezegnek veled és ne osztozz a másik oldal tudati valóságával. Legyél flexibilis, hogy fizikailag is ki tudj lépni onnan, ahova a régi tömörül, így fogunk fizikailag is kettéválni. A városok hamarosan szimbólumai lesznek annak, amitől el kell szakadnunk.
Amit én javaslok irányként az a tudatosságszint, ahol már felismered valódi önmagad, és egyre több időt töltesz vele. A hagyomány azt tartja, és én is azt látom bebizonyosodni, hogy a komoly spirituális élet lemondást és a vágyak feladását követeli meg. Lehet világi életet élni és elvonultan, szerzetesként is, de mindkettőben az a közös, hogy lemondtak arról, hogy a világi életben keressék a boldogságot, mert felismerték, hogy az nem adhatja meg. A szerzetes megszakítja a kapcsolatot a külvilággal és lemond a felhalmozott javakról is, míg a világi személy ugyan kapcsolódik másokkal és megtartja a vagyonát, de odaadása a Legfelsőbbhöz és csakis a Legfelsőbbhöz, ugyanolyan mértékű mint a szerzetesé, akkor is ha családja van. Magas tudatoságszintten egy nyugodt, békés életet teremthetsz magadnak, még akkor is, ha minden gyökeresen változik körülötted. Az, hogy a valódi énedből éled az életed, a legnagyobb dolog, ami megtörténhet veled. Ez még messze nem a megvilágosodás, de valószínűleg nem is ez a célod. Ha esetleg mégis az lenne, akkor viszont minden másról vond vissza a figyelmedet végérvényesen.
Gyakorlással eljuthatsz oda, hogy nem fogsz mások energiáitól függeni, mert önmagadat táplálod a Forráshoz kapcsolódva. Örömmel töltesz időt jó emberek társaságban, de nincs szükséged rájuk. Meg vagy tartva a szükségletek szintjén és mentálisan is, de ehhez a szükségleteid szerinti életet kell élned, nem a vágyaid szerintit. Karban kell tartanod a testedet, mert ez a járműved, ami elvisz a kívánt célodhoz. Minden testnek más táplálkozásra van szüksége. Ne irányzatokat kövess, hanem azt add meg a testednek, amire szüksége van, és kerüld azt, ami közelebb viszi az idő előtti kicsekkoláshoz. Ehhez kérhetsz segítséget szakemberektől, mert az, hogy „a tested tudja mire van szükséged”, igaz, de ahhoz, hogy ezt meg is halld, nagyfokú testtudatosság szükséges.
Mindemellett gyakorolj, gyakorolj, és gyakorolj! Az egyik hatékony gyakorlás a meditáció. Én arról a formájáról írok, amit képviselek is.
A múltkori írásomban igyekeztem azt érzékeltetni, hogy fontos tisztán látnod, neked mi a célod, te hova tartasz ebben az életben, ennek megfelelően válassz meditációs irányzatot. Az a tapasztalatom, hogy segít, ha van egy kitűzött minőséged is, ami irányt ad az erőfeszítésednek, és ami mentén kirostálódnak az életedből azok a motívumok, amik/akik akadályozzák ezt a minőséget. Erős és megtartó minőség például a szeretet, öröm, nyugalom-béke, közeped megtalálása, Szívben élés, az Igazság megismerése… Ezeknek a fogalmaknak az értelme a gyakorlással teljesen átíródik majd. Utasíts el mindent, ami nem ebbe az irányba visz téged, kezdve a gondolataiddal, és ezt gyakorold folyamatosan az ébrenléti időben. Amikor felbukkan egy motívum, ami eltérít a minőségedtől, akkor engedd tovább: “nem oda megyek”, “én nem ide tartozom”… erősítsd meg az irányodat, és lapozz tovább.
Ha a komoly spiritualitást választod, akkor először hallanod kell az útról, aztán ha magadénak érzed, elmélyülni benne tanulással, kétkedéssel, kérdésekkel, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy ez megvan, „elkaptam”. Mindemellett meg is kell tapasztalni a tanultakat. Egyik sem kihagyható. Ehhez szükség van hiteles tanítóra, tanításra, melyeket nem könnyű megtalálni, mert kevés a hiteles vonal és a hiteles tanító. Ha pedig azt keresed, aki elérte a megvilágosodást, nem lesz könnyű dolgod.
Én a megtapasztalásom és gyakorlásom okán tudok iránytmutatni neked a valódi éned felé és oda húzlak, ahol már szilárdan tartózkodom, de nincs rendszer, hagyományvonal, iskola mögöttem, ami szerintem elengedhetetlen a teljes megértéshez. Én is tanulok és próbálom megértésbe, kontextusba helyezni a megéléseimet, és ez most hiánypótló számomra, segíti a stabilizálódásomat. Meg vagyok győződve arról, hogy az elméleti tudás és a megtapasztalás kéz a kézben járnak.
Akkor most végre a meditációról és az Önvalóról:
Érdemes a valódi éneden vagyis az önvalódon meditálni, azt megtenni fókuszba akkor is, ha azt sem tudod mi az, mert elég ha azt tudod, hogy mi nem AZ.
Az Önvalód az egyetlen dolog, ami állandó az életedben, minden más jön és megy, beleértve a testet is. Nem a gyakorlással fogod kifejleszteni, mert az már most is itt van, csak fel kell ismerned. A felismerés akadálya az elméd, amit gyakorlással kiismerhetsz és megfegyelmezhetsz. A meditáció abban segít, hogy lehántsd az elme által kreált téves önazonosulásokat, vagyis a valódi énedet elfedő fátylakat. Az elme mindig valami mással azonosítja önmagát, mindig köti magát valamihez, ezzel téves önazonosulásokat létrehozva. Elhiteti veled, hogy amire éppen ránéz, az vagy te: “a testem vagyok, a lelkem vagyok, az érzelmeim vagyok, a gondolataim vagyok, az érzékeléseim vagyok, az intuícióm vagyok, a belső hangom vagyok….” Ezek mind nem te vagy. Mindaddig, amíg a tapasztalás megfogható, leírható, érezhető, érzékelhető és megmagyarázható, addig tudhatod, hogy nem az vagy, tovább kell kutatnod. Minden, ami nem állandó, mert megjelenik, majd eltűnik, az sem te vagy. Ha a meditáció során, bármit (!) tapasztalsz, ami megtetszik: extatikus öröm, fények, hangok, jelenések, istenélmény, megvilágosodásélmény… akkor is tudd, hogy ez még nem az.
Amikor fáj a tested, vagy az érzelmek elragadnak, nem mondhatod, hogy nem valósak, mert a test-elme szempontjából nagyon is valósak, de te nem a test-elme vagy; erre emlékeztesd magad a szenvedés alatt. A testi-lelki fájdalmak a testtel együtt el fognak múlni, de te soha nem múlsz el. Nem a fájdalom valóságát tagadjuk, hanem a múlandóságát hangsúlyozzuk.
Az elme a legnagyobb segítségünk ebben a folyamatban, de végső soron a legnagyobb akadály is. Csak egy erős elme képes a figyelmet egy kitűzött célra fókuszálni. Gyakorlással erősíted az elméd. Ez ellene megy annak a sokat hangoztatott new age tanításnak, hogy: “ez csak az elméd, csak az egód, dobd el, és a probléma meg van oldva.” Nem tudod eldobni, mert nem egy taknyos zsebkendő, és több százezer éves programmal mész szembe. Kemény munkával kell úgy fegyelmezni, hogy egy irányba tereled, miközben állandóan másfelé szaladna, és adsz neki egy valamit, amit megfoghat, amire fókuszálhat. Az irányba állított elme erős, és te tartod az uralmad alatt, nem ő rángat téged.
A gyakorlás az, hogy minden amiről tudod, hogy az nem te vagy, annak nem adsz teret, nem szaladsz el azzal a gondolattal, és nem táplálod a hamisságát azzal, hogy tovább gondolod. Ez egy folyamatos gyakorlás, amit ébrenlétben bármikor megtehetsz, nem kell hozzá lótuszban ülni. De nagy ereje van a meditációs ülésnek, egy számodra kényelmes, vertikális pózban, ez se maradjon ki! Végső soron az elme megsemmisítése a cél, de az elme soha nem fogja önmagát megsemmisíteni! Segít kipörgetni az akadályozó mintákat, vágyakat, ragaszkodásokat, lenyomatokat, ártó testetleneket és távol tartani a téged nem segítő halott emberek lelkét, de az utolsó lépést, önmaga felszámolását nem tudja elvégezni. A gyakorlásod során eljutsz oda, hogy felismered: folyamatosan ott van valaki, aki a gyakorlásod szemtanúja, aki az egészet figyeli, tudatos mindenre, ami veled történik, és ő figyelt már kiskorodban is, mert mindig veled van. Folyamatosan változik a tested, változnak az érzelmeid, a gondolataid, teljesen más ember lettél, de ugyanaz a valaki néz ki a szemeden keresztül. Helyezkedj bele a látóba, és onnan szemléld a világot. Ne mozdulj innen, a dolgok történnek, jönnek-mennek, mint film a mozivásznon, de te csak maradj tudatos erre.
Már egy kis próbálkozás is meghálálja önmagát, mert a valódi éned elkezd húzni befelé a VALÓSÁGBA, amit nyugalom és örömként fogsz érzékelni. Látod, hogy ez a Szeretet maga, nem pedig az, amit eddig annak hittél. Felismered, hogy a hamis én, amit eddig valósnak hittél, mindig hozzátapad valamihez. Amikor az elme nem kötheti magát valamihez, akkor megszűnik létezni, mert mindig csak valami viszonylatában bukkanhat fel.
Ezt gyakorolhatod akár több életen keresztül is, és akkor lesz egy fegyelmezett elméd, de a fő probléma, ami maga az elme, ott marad, csak le lesz nyugatva addig, amíg gyakorolsz. De egyszer elkerülhetetlenül tovább kell lépned, és szembe kell nézned a látóval. Ki az aki lát? Eddig el voltál foglalva a látott képpel, a sztorival, a mozival és azzal, hogy: “ez sem vagyok, meg az sem vagyok…” Aztán már nem lesz érdekes a mozi, mert látod, hogy valójában egy végtelenített szappanoperát nézel. Ekkor a megfegyelmezett elmédet, a fókuszáló figyelmedet elfordítod a világról és befelé fordítod: ránézel arra, aki a látó. És itt pont. Nincs több gyakorlati útmutató, mert ott önmagad fogod megtalálni.
És itt van az az élethelyzet, amikor biztosan ne gondold, hogy megvilágosodtál, és ne kezdj el tanítani, tanfolyamot hirdetni. Vonulj vissza az emberektől, hogy megtörténhessen a megszilárdulás, ami a legnagyobbak esetében is több évig tartott. Nagyon-nagyon keveseknek dolga a tanítás, viszont ez a bepillantás egyszer mindenki (valamelyik) életében be kell, hogy következzen, és be is fog.
Energetikai szempontból közelítve:
Azért nehéz az elmét fegyelmezni, mert egy gondolattároló raktár. Mondhatjuk, hogy nem érdemes elemezni ezeket a tartalmakat, de én egy kicsit belemennék, hogy lásd, mennyire nem az elméd vagy.
A test, aminek látod magad, valójában egy üres burok, ami idővel majd elpusztul. Az elméd tartalmak hiányában megszűnik létezni, vagyis soha nem is volt valós. De az, aki ezt tapasztalja, soha nem tűnik el és érinthetetlen, nevezzük őt tudatosságnak. A test-elme viszont nagyon is érinthető, mert egy mindenki számára nyitott lerakóhely, ahol mások hátrahagynak kisebb-nagyobb csomagokat, de van, aki csak az ujjlenyomatát hagyja. Vannak olyan csomagok, amelyeknek felgöngyölíthető az eredete, és emlékszel rá, hogyan formálták át a személyiségedet, de a legtöbbre egyáltalán nem vagy tudatos. Folyamatosan beengeded más emberek gondolati, érzelmi és szexuális energiáit, amelyekről azt gondolod, hogy a tiéd. És ennél még sokkal több az a befolyás, amire azt mondod: “ez vagyok én”. Ez mind nem a valós éned. Amíg a figyelmed a raktár felé fordul, addig a raktárban hagyott kis apróságok, lábnyomok, csomagok, tankhajók… folyamatosan hívójeleket bocsájtanak ki, amelyekkel behívják a velük azonos rezgésű, analóg történeteket. Folyamatosan a múlt fantomjait hívják, és csak az történhet meg veled, amit behívnak. Azzal, hogy az újat választottad, a raktárod nagy része ki lett ürítve, és a tudatosságod tágulásával ürül tovább. De, amikor a figyelmedet önmagad felé fordítod, és már legalább 60-70%-ban megszűnnek a téves önazonosulások, akkor megszűnnek a hívójelek is.
Ha ki akarsz vágni egy fát, ne kezdd el egyenként tépkedni a leveleit. A valódi éned felismerése határozott, erős fejsze csapásokkal vágja ki a fát.
Folyt. köv.