EdinaContactSelf
Amikor kihúzzák a talajt a lábunk alól, vagy fenyegetnek vele, jelentős veszteségek érnek, nem érezzük biztonságban magunkat, kiszolgáltatottá tesz az ismeretlen jövő, az erősen megváltoztatja az életünket.
A legtöbb ember számára ezek kényszerszülte változások, mert nem kérték őket, mégis megkapták. De a változás még nem feltétlenül hozza magával a változtatást. Aki a régit akarja visszakapni ugyanazzal a hozzáállással és lelki attitűddel mint ahogy eddig élt, az csak beragad a megváltozott élethelyzetébe.
A változtatáshoz már én magam kellek és az én döntésem, hogy melyik irányba megyek tovább. Pont elég ha meg van az a minőségi irány, ami kiemel abból ami idejétmúlt, visszahúz, hátráltat, megbetegít. Nem tudhatom, hogy pontosan hogyan fog ez megtörténni és még azt sem érdemes meghatározni, hogy mi történjen, de azt igen, hogy mi az a minőségi érték, aminek teret engedek és mi az, amire nemet fogok mondani. Ebbe lehet következetesen beleállni és ehhez fog rendeződni a világ olyan formában, ahogy előtte nem is képzeltük volna, mert nem volt rá példánk. Tartalmában és minőségében kompromisszum mentes, formai megjelenésében és megjelenésének hogyanjában képlékeny élet. Ebben a mondatban minden benne van.
Az elmúlt években nagyon sokan belátták, hogy változtatni kell és lelkesen neki is szaladtak, de aztán megtorpantak vagy visszafordultak. Minél nagyobb volt a hazugság, és az énidegen élet, annál nagyobb veszteséggel járt volna a változtatás. Hazugságnak nevezem, amikor valaki nem a saját magára szabott életében teljesedik ki, hanem téves kondicionálások vezérlik, mások elvárásainak felel meg. Ezt nem elég felismerni, de aztán bátran, akár mindent hátrahagyva lehet csak az ismeretlen újba lépni, ami nem rögtön kínálja a kánaánt, vagy ha igen, akkor később jön a fekete leves. A felhalmozott adósságokért az élet előbb utóbb benyújtja a számlát, de annak a mintának az átírására is hosszú hónapokra, esetleg évekre van szükség, ami a magunk mögött hagyott szövetségbe húzott és tartott benne. Máskülönben csak ismétlés történik. Pl. egy párkapcsolat energetikai kötelékének a teljes elvágása ugyan csak hónapokat vesz igénybe, de az energetikai mintázat átprogramozása és az elme új irányba kondícionálása, akár éveket. Amíg ezek nem tisztulnak ki, nem íródnak át, addig nincs érdemi változás. Csak, hogy ne legyen ilyen egyszerű: annak, hogy magunktól lássunk rá a mélyen megbújó mintázatokra, saját vakfoltunkra, aztán saját magunk revizorai legyünk az átprogramozás alatt, igen kicsi az esély.
Így vagy úgy, de a változtatáshoz bátorság, elszántság, kitartás, türelem és sokszor a megfelelő segítség kérése és elfogadása is szükségeltetik! Ezt az átmeneti időszakot kevesen tudják kivárni, így a régi mintázatok mentén egy formájában megújuló tartalmában lényegében hasonló kapcsolódásba menekülnek a kemény munka és a bizonytalan kivárás helyett. Ez igaz munkahelyre, barátokra, párkapcsolatra, hitrendszerekre, függőségekre…mindenre, amit már nem a megszokott módon akarunk tovább működtetni.
A változás és a változtatás magával hozza azt is, hogy kihullanak a szekrényből a csontvázak, vagyis a rejtegetett múlt. Ez is a tiszta lappal induláshoz segít hozzá, akkor is ha elsőre nem úgy tűnik. Hiába szaladunk neki teljes erőbedobással és hittel, hogy a mai naptól másképp lesz, ettől még nem nullázódik le a múlt és bármikor visszanyúl, talán éppen pont akkor, amikor nem is számítunk rá. Szépen ki kell pörgetni az elvarratlan szálakat. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy minden sokkal rosszabb mint előtte valaha is volt, nem éri meg az egész változtatás dolog. Érdemes olyan életet élni, amiben napra készen számoljuk fel a tartozásainkat és teremtünk tiszta helyzeteket. Ez az élet minden területére igaz. Kapcsolataink tisztán kezelése alap, és a saját magunkkal való őszinte szembenézés és önvizsgálat is. Mi az a minőség amire építem az életemet, ehhez képest hol, miben hazudtolom meg önmagam? A választott minőségem egy vállalás, amibe kitartóan bele kell állnom.
Sok ember nem tanult meg nehézségeket elviselni, küzdeni, túlélni, hamar összeomlanak, amikor akaratuk ellenére változás történik vagy az élet nem úgy alakul, mint ahogy eltervezték. Minél idősebb valaki, annál inkább komoly gondot okoz a régi minták átírása, még akkor is ha rászánta magát és soha nem lehet teljes az átprogramozás, csak éppen megfelelő. De már az is nagy szó!
Stabilitásban, érettségben rögtön meglátszik ha valaki már megtapasztalta, hogy milyen az amikor egyedül kell magát felépítenie és megteremtenie a saját magára szabott életét. Kialakítani a saját érték és hitrendszerét és mindezt úgy, hogy akár gyökeresen ellene kell mennie a környezetéből elvártaknak. A modernkori beavatásban már nem kell túlélni a dzsungelben és halálos testi sérüléseket szerezni, a nőknek pedig nem elég, hogy megjön a menstruációjuk. Több emberrel beszélgettem, akik átestek ezen a beavatáson vagy beavatás sorozatokon és nagyjából mindenki azt fogalmazta meg, hogy életük során többször nullázódtak le anyagilag, érzelmileg, fizikailag, de mindig újra építették önmagukat, új mintázat mentén, amivel az újraépülés képessége izmosodott ki bennük. A hangsúly az upgrade-en van! Vagyis azon a változtatáson, ami már magasabb és hatékonyabb szinten működteti tovább a rendszert. Ez nagyfokú rugalmasságot, éberséget kíván és annak a bölcsességét, hogy a görcsös ragaszkodás valójában megfojt és megbénít. Mivel nem a mesterséges intelligencia vagyunk, ezért nekünk egy erős, megtartó hitre és bizonyosságra is szükségünk van. Az igazán bátrak egy bizonyos ponton saját maguk nyomták meg a „delete all” gombot. Ezt fizikailag, mentálisan és érzelmileg is bírni kell, olyan mint a profi sport, de megéri, mert hatalmas szabadságot ad.
A komoly változtatásnál nem csak saját határunkig kell eljutni, hanem azt áttörni, mert akkor olyan ismeretlen területre zuhanunk, ahol már nem érvényesek a régi minták, újat KELL írni, személyreszabottabbat, ami előrevisz, megtart.
Talán a legnehezebb szakasz, az amikor a régi már nincs, az új meg még nem mutatja magát, csak végnélküli várakozás van a senki földjén. De ez csak a látszat, mert események készülődnek a színfalak mögött. Itt csak a türelem segít, mert a tyúk alól sem szedhetjük ki a tojást és törhetjük fel, hogy megnézzük mikor bújik már ki a kiscsirke.
De a legtöbben már a határaik feszegetéséig sem jutnak el, pedig mindenkinek akkora a saját terhe, amit cipelnie kell, amekkorát el tud viselni és eszközt is kap a megoldásához, feldolgozáshoz. Ez egy nagyon ősi bölcsesség, amit megtaláltam a nagy világvallások mindegyikében leírva. Engem ez a hit -később megtapasztalás- segített át a beavatásaimon, ezért gondoltam megosztani. Pontosan ezért, ha valaki nem a saját terhét cipeli, akkor össze fog omlani, mert eszköze sincs a megoldáshoz és nem is rá lett méretezve. Ilyenkor nem segít a „you can do it!” csak az arra való ráláttatás, hogy ezt le lehet tenni…
Akik mindig másokra támaszkodnak vagy megküzdés helyett beveszik a gyógyszerüket, leisszák magukat, betolnak valami kikapcsoló szert, amikor kibillennek a komfortzónájukból, azok soha nem lépnek be a valódi felnőttlétbe. Egész életüket valakitől vagy valamitől függve élik, vagyis nem élik.
Sokan látják úgy, hogy megalkudtak, belefásultak, beleöregedtek az életükbe, miközben valamire vártak és halogatták a változtatást azzal, hogy: „nem most, majd, akkor amikor…” De az „akkor amikor” nem jött el, az évek gyorsan elrepültek, aztán elfogyott a lendület a változtatáshoz. Vagy éppen ott volt a lehetőség, de várólistára lett helyezve: „nem most, majd, akkor amikor…” A lehetőség pedig nem várt, tovább állt.
De van, aki idáig sem jutott el, mert rögtön az elején felismerni vélte, hogy esélye sincs a változtatásra, mert ahhoz a közösségét, családját kellene megtagadnia, amit természetesen nem tehet meg. Ha megnézzük a Föld lakosságának nagy részét, valóban azt látjuk, hogy a legtöbb ember számára nem csak elképzelhetetlen, de megvalósíthatatlan is az, hogy szabadon döntsön az élete felől. Nagyon meg kellene becsülnünk, hogy a világnak arra a részére születtünk, ahol saját kezünkbe vehetjük a saját életünket!!! Lehetőségünk van kilépni a visszahúzó környezetből, családból, párkapcsolatból.
Kevesen vannak itt Európában és a jóléti társadalmakban, akik az életükkel fizetnek azért, ha változtatni mernek, másképp csinálják, vagy akár csak másképp gondolják, mint amit a tradíció megkövetel. Errefelé az emberek zöme kényelemből, félelemből, gyávaságból, hazugságból és tudatlanságból nem változtat, miközben a szíve mélyén mindannyian tudják, hogy ez nem az ő életük, nem erre születtek!
Jelenleg a születéskori törzsünkhöz való tartozás kényszere íródik át és helyébe a választott törzshöz való lojalitás lép. A mai fiatalok többsége és az összes kisgyerek már ezzel az új huzalozással érkezett a Földre. Ők már teljes tartalmában akarják megélni a saját életüket, beteljesíteni a küldetésüket, amihez nem tartozik hozzá, hogy az a család amibe beleszülettek ebben megakadályozza őket. Elképzelhetetlen lesz számukra, hogy a szüleik beleszóljanak a választásaikba vagy ellehetetlenítsék őket, azon az életúton, amit a szívük diktál. Munkahely, párkapcsolat, barátságok, az ország ahol élni szeretnének, érték és hitrendszerek, önazonosság választása… ez az ő felelősségteljes szabad döntésük.
A ő feladatuk ebben az új világban annyira más, hogy mi szülők hozzá sem tudunk majd szólni, csak bizalommal engedni és a magunk módján támogatni őket. De! Már most mutatkoznak az aggasztó jelek a teljesen félrenevelt, pontosabban félreértelmezett gyerekeknél és kamaszoknál. Egyre nő a pszichés megbetegedések száma a körükben, ami nem véletlen, hiszen nincs mintánk arra, hogy kell őket a saját kiteljesedésükbe beleengedni, de terelni is egy időben. Aki maga nem változott bele az újba, az nem képes új hozzáállással kezelni ezeket a teljesen másként működő és máshonnan jövő gyereket sem. A túl szigorú, poroszos nevelés és a határhúzás nélküli is tönkreteszi őket. Erről írtam bővebben: https://edinacontactself.com/hu/csillagszulottek/
Sokan érzik úgy, hogy hiányzik a cél, a motiváció, amiért érdemes a nehézségeket és a bizonytalanságot elviselni. Egyre többen kérdezik meg, hogy: „miért vagyok itt a Földön?” Évezredeken keresztül az embereknek nem nagyon kellett ezen gondolkozniuk. Eléggé egyértelmű volt, hogy kell enni, kell fedél a fejük fölé, életben kell maradni, amihez alapvető javakra és közösségre van szükség és mindemellett benépesíteni a Földet. Aztán lehetett egymással versenyezni, hogy kinek van több, nagyobb, szebb… De a mai fiatalok többségének ez a csomag így már nem cél, és nem elfogadható, mert nem erre születtek. Egy élhető világot jöttek teremteni, amit örömmel szeretnének megtenni, miközben az régi darabjaira hullik szét körülöttük. De ha nem emlékeznek a küldetésükre és elhiszik, hogy alkalmazkodniuk kell a jelenlegi hiedelmekhez, értékekhez, akkor értelmetlennek tűnik számukra az ittlét.
Átmeneti időszakban vagyunk, idő mire átrendeződik a világ az újba. Ugyan a dinoszauruszok éppen kihalóban vannak, de haláltusájukban az utánuk jövőket tapossák…
