Eljutottunk oda, hogy manapság már bárki felhatalmazva érzi magát a spirituális tanításra, gyógyításra, spirituális hátterű segítésre és arra, hogy egy másik ember sorsába, életébe, energiamezejébe belenyúljon.
Bárki megteheti, hogy ezekre a hivatásokra képesítést adjon, amire alapozva aztán bármit tét nélkül, felelőtlenül be lehet ígérni a segítségre vágyóknak.
Többszörösen lett túltelített a piac, ami miatt a spirituális segítőknek egymást túlharsogva, könyökölve kell harcolniuk a látszódásért. Ezt a harcot indokoltnál nagyobb arányban nyerik a marketinges és/vagy pénzügyi vénával vagy végzettséggel rendelkezők. (Vajon miért?)
Ez valójában egy világjelenség: a megtévesztések és tét nélküli bemondások korszakát éljük.
Nem vádolhatok tudatos átveréssel és hazugsággal mindenkit, aki éppen húzza lefelé a szakma megítélését, de tudatlan hiszékenységgel igen. A segítséget nyújtók zöme el is hiszi, hogy a hétvégi vagy pár hónap alatt elvégzett tanfolyam valódi hozzáértéssel ruházta fel, ezért bevállalja azt, amire valójában nem képes. Ezért fizetett, ezt ígérték neki, úgy gondolja, hogy a papírjával szabadon garázdálkodhat és biztosítva lesz a megélhetése is. De van, aki ennyi erőfeszítést sem tesz, mert ő “INTUITÍV” gyógyító, masszőr, terapeuta, asztrológus… a hitelességébe úgy érkezett meg, hogy el sem indult.
Amikor megkérdezik tőlem, hogy: “mivel foglalkozol?” már vonakodva válaszolok, mert többnyire azonnal elkezdik mondani, hogy: “ezt nagyon sokan csinálják”, “a szomszédom is reikis”, “én is jártam ilyenekre” stb.
Nos……(mélylevegő)
Nem árulok egy gyékényen a többséggel a spiri-ezo-new age bazárban. Közel 30 évvel ezelőtt léptem a spirituális útra, ami kemény invesztícióval, lemondással és gyakorlással járt. Mélyen odaszentelődött tanítóktól tanultam és attól a mestertől, aki (számomra) a létforgatagból való megszabadulást képviseli. Valójában csak most érzem azt, hogy BEÉRETT a Mesteremtől kapott szellemi tanítás és a rengeteg gyakorlás is, amit azért végeztem, hogy jobb szakember legyek.
Mi tartott 30 évig, amikor intenzív megvilágosodás kurzusra is mehetnék? Ezen hadd ne én gondolkodjak el.
Ez az írás nem a panasz hangja, hanem elhatárolódás a hamisítványtól, állásfoglalás és figyelem felhívás, amiben igyekszem nem az embert magát ítélni el, hanem a cselekedeteit.
15 évvel ezelőtt esélyem nyílt, hogy Angliában kezdjek el dolgozni, mint energetikai gyógyító és nagyon meglepett, hogy csak azért álltak velem szóba, mert örökölt képességem van és nem iskolában tanultam gyógyítani. Amikor megkérdeztem az okát, pont azokat hozták fel érvként, amiről most én írok.
Valójában hálás lehetek az új “spiri” generációnak, mert kiszolgálják és lefölözik azokat, akiket le lehet. Engem mostanában már szinte csak azok találnak meg, akikkel öröm az együttlét és az együtt dolgozás.
Az igaz keresőnek és gyógyulásra vágyónak manapság már hozzátartozik az útjához, hogy meg kell tanulnia a megkülönböztetést, mert nem kapja tálcán a hiteles szakembert. Az, hogy: “a mester megjelenik amikor a tanítvány kész”, nem azt jelenti, hogy az első felugró facebook hirdetés már maga a megnyilvánult mester. A keresés során végül mindenki pont azt találja meg, aki neki való, mert egymáshoz rendezőnek.
Sokan gondolják úgy, hogy jelenleg rengeteg segítőre lenne szükség, mert az emberek kétségbeesettek, talaj és irányvesztettek. Ez így nem igaz. Segítés szándékával már nagyon sok embert vezettek tévútra a történelem során vagy akár a vesztükbe is, mert nem a mennyiség a megoldás. Pont annyi segítő születik le a Földre, mint amennyire szükség van, de ott csúszik el a számítás, hogy a legtöbb segítségre szoruló is azt hiszi, hogy a segítők, tanítók csoportjába tartozik. Jelenleg látszatra ők uralják a szakmát. Mivel nem ez a dolguk, ezért semmilyen tanfolyamokon nem tudják megtanulni a hiteles spirituális hátterű segítést. Számukra egy JÓ (!) tanfolyam, iskola, tanító, gyógyító, arra való, hogy képbe kerüljenek a saját problémájukkal kapcsolatban, elkezdjék önmagukat gyógyítani, fejlődjenek a szellemi és a spirituális úton és találják meg a valós helyüket az életben.
Segítőnek, tanítónak születni kell és még így is hatalmas a különbség, hogy ki hol tart. A legtöbben még úton vannak és mélyülnek el a szakmában, de van, aki már vonul kifelé, pontosabban még mélyebben önmagába befelé, ami után már csak kevesen maradnak elérhetők mások számára. Háttértől függetlenül, mindannyiuknak szüksége van egy erős spirituális megtartó erőre és gyakorlásra, ami az elme fegyelmezését szolgálja, mert a valódi spiritualitás nem az elme játszótere.
A spirituális segítő szakma egészséges, érett személyiséggel rendelkező, elhivatottak életútja és az adja a hitelességet, hogy a segítő már maga is éli amit képvisel, ismeri az utat, mert maga is bejárta.
A belső munka teszi ki a képzés legnagyobb részét, ami egy idő után hozhatja magával azt, hogy ezt már másokkal is meg lehet osztani, de első lépésként nagy valószínűséggel egyedül csupaszodunk le a nagy semmibe. A technika megtanulása csak pár százalék, erre alkalmasak a hiteles iskolák: rendszerbe helyezik, mederbe terelik, keretet és formát adnak a tálentumnak.
Kezdetben lehet sablon technikával dolgozni, de a cél, hogy a segítő személyre szabott útmutatást is tudjon adni. Például, amikor valakinél nem működik az a sablon, ami egyébként mindenki másnál igen, és a kliens eltéved, beragad egy másik tudat síkra, “bekattan”…, akkor vissza kell tudni őt hozni (addig nem engedjük haza!) és ha szükséges a megfelelő szakemberhez tovább küldeni. Egy erős, fegyelmezett, többéves gyakorlás képessé tesz erre és arra is, hogy a Forrásból/ban dolgozzunk, innen tanítsunk. (A Forrás szó kinek-kinek hite szerint helyettesíthető mással.)
Elfogadom és képviselem is, hogy új energiák vannak, könnyebben elérhetőbb egy magasabb tudatosságszint, mint eddig és felgyorsult a világ…, de (! ) akármennyire is akarjuk, van az a fejlődési ritmus, amit nem lehet felgyorsítani és az a lépcsőfokok, amit nem lehet kihagyni.
Évszázadokon keresztül működtek azok a típusú iskolák, ahol a tanítvány 10 évig csak udvart söprögethetett, utána kaphatott tanítást. Aztán évente egyszer tehetett fel egy kérdést a mesternek, és a válaszon kontemplálhatott, meditálhatott az elkövetkező évben.
Ha továbbra is ehhez ragaszkodnánk nem tartanánk lépést az idő szavával, de az amiben most vagyunk az a másik véglet, ami degradálja és le is darálja a valódi szellemi utat és spiritualitást. A középút megtalálásával már a zöme kihullana az alkalmatlanoknak vagy eleve neki sem vágnának ennek az útnak.
Ha segítő, ha segített, amennyiben a spirituális útra lép számíthat rá, hogy az út rögös…
Amikor valaki ráébredt arra, hogy a látszatvilág mögött valami más is van és ő azt szeretné jobban megismerni, várhatóan az egész hiedelemrendszere fog borulni a jól bejáratott működési mintáival együtt, majd ez húzza magával a hamis alapokra épített életét. Új irányba kell szoktatni az elmét, ami önmagától újra meg újra a régit ismételgetné. Ez a kipörgetés, kiégetés. Nagy valószínűséggel az élet nem lesz könnyebb, mint előtte volt, hanem csak másképp lesz nehéz és ez akár évekig vagy egy egész életén át eltarthat. A valódi spiritualitás megköveteli a személyes megtapasztalást. A megtapasztalásának van kellemes része is, de a nagyobb része évekig tömény szívás. Ezt akarják a legtöbben megúszni.
Szinte kivétel nélkül a legtöbb embernél eljön az a pont, ahol a régi összeomlik az új még nincs sehol. Nem mondhatja, hogy az egyik lába itt van, a másik meg már ott, mert éppen zuhan és nem tudja hol fog landolni. És ez még csak a bemelegítés, mert mindent el lehet veszíteni. A minden elveszítése azokat a kapcsolati rendszereinket is jelenti, amit a régi gondolati minták tartanak össze: munkatársak, barátok, családi kapcsolatok, párkapcsolat stb. Nem feltétlenül fizikai elvesztés, hanem elidegenedés, mert kinőjük a környezetünket. Szemlélőként nézzük a történéseket, és már nem tudunk sorközösséget vállalni a környezet problémáival, nem is látjuk problémának azt, amit ők annak látnak és nem tudunk a valóságukkal azonosulni, akkor sem ha előtte mi is hittünk bennük.
Az új sem vár tárt karokkal, hogy nyugodtan, biztonságban lépjünk át egyikből a másikba és ekkor jön a magányos időszak, amit nem lehet megúszni. A társas magány is magány.
Ha a tanulás, megértés és a megtapasztalás kéz a kézben jár az a legjobb, de ehhez szükséges egy olyan szakember, tanító iránymutatása, aki ezen már átment. Aki ezt egyedül csinálja: intuícióval, könyv alapján, vagy egy nyájban ahol elveszik a tömegben, akkor az az út többnyire vargabetűkkel jár, de nagyon sok esetben csapda.
A jó hír az, hogy az IGAZ útról már nem lehetséges a visszafordulás, mert ellenállhatatlanul húz magába miután megízleled.
