EdinaContactSelf
Az előző írásomban arról írtam, hogy energetikailag két táborra szakadtunk a világban: azokra, akik rugalmasan együtt tudnak változni a jelen kor kihívásaival, mert jövőbe mutató valódi értékeket képviselnek, és azokra, akik beleragadtak az idejétmúlt, visszahúzó energiákba. A két tábor lakói között nem lesz a jövőben átjáró. Honnan tudjuk, hogy melyik oldalon állunk? Ha ez az írás rezonál veled, akkor tudod.
Akinek az életfeladata, hogy a beragadottakat segítse, tanítsa, az büntetlenül megteheti ezentúl, mert nem lesz lehúzó hatással az életére, nem érinti az életkörülményeit. A küldetéséhez védelem is jár, de ez csak nagyon keveseknek feladatuk. Ők a tisztán áramoltatott univerzális, gyógyító és szeretet energiához kapcsolódnak, ami valódi fejlődésre, emelésre képes. Ebből az energiából bárki kaphat, de a személyes életerő energia / szexuális energia nem erre való!
A személyes energiát, amikor alsóbb tartományokban nyilvánul meg, a Szívtér alatt, akkor szexuális energiának hívjunk, felsőbb szinteken inkább életerőként említjük, de lényegében ugyanarról beszélünk. Ezt az energia elsősorban a miénk, de amennyiben szeretnénk megosztani másokkal, csak a kiválasztott, egyenrangú társ kaphatja meg. Ha egy örömteli, bőségben leélt életet szeretnénk magunknak, akkor nagyon meg kell néznünk, hogy kinek az energiáját fogadjuk be, és kinek adunk, mert az energia mindig kiegyenlítődésre törekszik. Aki magasabb rezgés és tudatosságszinten áll, mindig az fizeti meg az árát. Egy segítő szándékkal történő lefelé kapcsolódás évekre gödörbe taszíthatja, megbetegítheti a “segítőt”, míg a másik fél ezalatt éppen csak változik valamit, még akár jobban is lehet a kapcsolatban, de nagy valószínűséggel pont oda zuhan vissza, ahonnan jött, vagy lejjebb, amikor véget ér a kapcsolat, és elengedjük a kezét. Többek között ezért nem mentünk meg senkit! Zömében minden kapcsolatban ahol a két lélek kapcsolódik, a másik ember terhe, sorsa, személyisége hat ránk, és még az érzelmi terheit is átvesszük. Nem feltétlenül ugyanazok a testi tünetek, lelkiállapotok, érzések, gondolati minőségek nyilvánulnak meg bennünk, hanem a gyenge pontjainkon veri le a biztosítékot a sűrű energia. A kapcsolódáshoz fizikai közelség sem kell, elég a két lélek kapcsolódási szándéka, érzelmi nyitás. A lejjebb kapcsolódás hatására azt vehetjük észre, hogy olyan dolgokat vonzunk be az életünkbe, ami teljesen ismeretlen és nyilvánvalóan nem a mi filmünk. Ez lehet jó is, rossz is egyaránt.
Ennek tudatában miért vállalnak olyan sokan párkapcsolatot egy nem egyenrangú társsal? Többnyire az a válasz, hogy: „a házastársam, párom, mert megígértem, nélkülem tönkremenne…” Most azt szeretném megpiszkálni, hogy ez a párkapcsolat valóban megérdemli -e a „párkapcsolatom”, „párom” címkét? Vagy lehet, hogy csak párkapcsolatba bújtatott kliens-terapeuta, gyerek-szülő… kapcsolatról van szó, vagy bármilyen más, semmiképpen sem egyenrangú kapcsolatról?
2023 őszén tudatosan, tudattalanul megtörtént a választás, hogy ki lép az új energiába, ki marad a régiben. Ezentúl amikor egy párkapcsolatban a két tábor képviselője él együtt, és vállal sorsközösséget, akkor azt tapasztalják, hogy két külön világban élnek. Míg az egyik fél tudja, hogy a nehézségek ellenére lesz jobb is, és érzi a megtartottságot, addig a másik láthatóan egyre inkább lovalja bele magát egy reménytelen, sötét jővőképbe. Míg belső világuk egy kicsit sem hasonlít egymásra, addig a külső formában közös sorsot visznek. Az őket körülvevő barátok, emberek, munkatársak, környezet, lakhely, külvilágban zajló események a legszűkebb keresztmetszet mentén nyilvánulnak meg. A legszűkebb keresztmetszet pedig mindig a régiben ragadt társ. Aki a szabadabb tartományt választotta, annak nyílnának a lehetőségek, de nem emelheti a saját környezetébe azt, aki egy szűkebbre korlátozta magát a saját választásával. Ezért neki kell a régi környezetben maradni, miközben már nem oda tartozik, és már nem is tud azonosulni a régi értékekkel.
Sokan úgy érzik, azért maradnak, mert fogadalom, ígéret, lelkiismeretesség köti őket, de ezek csak a külsőségekben tudnak egymáshoz kötni, egy látszatvilágot képesek fenntartani, miközben a valódi történések láthatatlanok és eltitkoltak maradnak. Az ígéretben való hiedelem az, ami most egyre inkább kifakulni látszik. A jóban-rosszban fogalma átértékelődik és ez így van jól.
Az ilyen egyenlőtlen kapcsolódásokban, akik folyamatosan saját szenvedéstörténeteikkel vannak elfoglalva és azzal, hogy újabbakat gyártsanak hozzá, nekik van szükségük azokra, akik ezt már nem teszik. Nem csak szükségük van rájuk, hanem kapaszkodnak is beléjük. Bár sokszor teljes szereptévesztésben vannak, és nem hogy nem ismerik fel ezt a dinamikát, de „köszönet helyett” állandóan leértékelik, támadják a másikat, és elégedetlenségüket fejezik ki. Aki már játszmától mentes, ugyan látja ezt, de azt is tudja, hogy esélytelen a felvilágosítás.
Mindig a magasabb tudatosságszinten állónak a kötelessége felelősséget vállalni annak az irányába, aki „nem lát”, azzal, hogy nem ad neki olyan energiát és tudást, amit a másik nem tud kezelni. Még ha elsőre úgy is tűnik, hogy a lefelé kapcsolódás gyógyító, emelő, később mindig kiderül, hogy akár még rosszabbat is tett mindkét féllel. Ezért nem kaphat szexuális energiát az, akit meg kell menteni, akivel nem vagyunk egy súlycsoportban. Ezzel a méltatlan belebonyolódással senki nem tudja magához emelni a másikat, neki kell az ő világába leszűkülni, és amikor kiengedi őt az energiateréből, mélyebbre bukhat mint előtte volt.
Ezentúl a régi energiákban ragadás egyre inkább magával hozza a nehézségeket, test-lelki terheket, betegségeket, a jólét-jóllét érzés hiányát. Míg az újra való nyitottság, a régi minták hátrahagyása, a valódi értékek és minőségek felismerése, megnyitja a jólét és jóllét csatornáját. De ez már nem a régi minták mentén történik. Létfontosságúvá váltak a minőségi kapcsolódások amennyiben nem a remeteséget választjuk. Ez már most is mutatja magát. Jó választásunk következményeként egyre inkább egy mélyről jövő elégedettséget és örömöt élünk meg a kapcsolódásainkban, munkánkban, mindennapjainkban. A környezetünk is ehhez fog igazodni úgy, hogy hasonló értékeket képviselők találnak egymásra látszólag a semmiből, és hozzák létre az újat, barátkoznak, párkapcsolódnak. Ebbe növünk most bele, akkor is ha ez többeknek még csak sejteti magát.
Egy magas szintű párkapcsolatban két önmaga erősségeit és gyengeségeit elég jól ismerő és kezelő ember kapcsolódik, segítik egymást, azokon a területeken, ahol a másiknak vakfoltja van, vagy csak nem az erőssége. Fontos, hogy minőségükben és potenciájukban egyenrangúak legyenek. Energiáik egyesítésével létrehozhatnak, alkothatnak valamit, amire egyedül nem lennének képesek. De lehet, hogy „csak” együtt élvezik a létezés örömét, már semmit sem akarnak létrehozni. Még ezekben a kapcsolatokban is egy idő után felismerhetik a párok, hogy másfelé visz az útjuk tovább, de ők nem kívülről jövő sorscsapásnak élik meg ezt a változást, mint azok, akiknél látszólag a semmiből tör felszínre az elfojtott és eltagadott valóság. Már nem tehetünk jövőre vonatkozó ígéreteket, mert felgyorsult a világ, az egyéni fejlődés fénysebességű lehet az eddigiekhez képest. Ezért könnyen azzal találhatjuk szembe magunkat, hogy a dolgok nagyon másképp alakultak, mint azt kezdetben elképzeltük, mint amire igent mondtunk. Aki nem hajlandó újratervezni, annak nem marad más választása, mint a valóság folyamatos átrajzolása, hogy az megfeleljen az idejétmúlt elképzeléseinek. Ekkor veszi kezdetét a hazugság gyártás, amíg egyszer csak borul a bili.
Egyre inkább a rövidtávú monogámia tűnik működőképesnek a jelenkor energiáiban az egész életre szóló elköteleződés eszméjével szemben, ami 50 -70 évet is jelenthetne ugyanazzal a személlyel. A rövid táv évekre, hónapokra, hetekre és napokra is szólhat vagy akár egy alkalomra, de fontos mindig tiszta lappal indítani. Az energetikai, eloldódás, kitisztulás egy kapcsolatból nagyon hosszú idő is lehet, ezzel azért érdemes számolni. Egy egy éjszakás könnyű kaland lenyomatai, akár 3 hónapig is tisztulhatnak. Amíg nem történik meg a teljes eloldódás, kitisztulás, addig a következő kapcsolódásban többen leszünk egyszerre, egymás energetikai lenyomatain és terhein osztozva.
Manapság a házassággal szemben támasztott követelmények jelentősen felszaporodtak. A nők számára a házasság már ritkán feltétele az életben maradásának, és nem csupán gazdasági közösség, amiben utódnemzés a cél. A jó párkapcsolat fogalma az előbbieket akár teljesen kikerülve, messze-messze mást kezdett el jelenteni. A boldogság, szeretet- szerelem, kielégítő házasélet sokaknál követelmény és alap. Ezenkívül több területen is igénylik az összeillést, együttműködést, helytállást, nagyobb elvárásokat támasztanak egymással szemben. Sok minden amit régebben megmásíthatatlanul elfogadtak, mint a házasság velejáróját, az manapság már elfogadhatatlan (van amiért börtön is jár). Messze nem arról szól a házasság, mint régen. Ezekkel az elvárásokkal annyira keveseknek jön össze az életre szóló kapcsolódás, hogy már nem érdemes előírni és erőltetni, mint követendő példát, csak opcióként megtartani, mert még mindig hatalmas kudarcélménnyel, bűntudattal, elbukottság és alkalmatlanság érzéssel, anyagi, érzelmi lenullázódással jár, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy nem működőképes egy kapcsolat, lejárt az ideje, vagy elfejlődtek egymástól a felek. Ennek a jövőben már nem kell így lennie.
A szexuális energiák használatáról írtam részletesebben:
Szexuális energia működése magas szinten
