EdinaContactSelf
Bármi, amibe energiát fektetünk, vagyis figyelmet, időt, érzelmeket és gondolatot szentelünk neki, ahhoz nagy valószínűséggel elkezdünk ragaszkodni és elvárásokat támasztani felé. Ezek hiányában képesek lennénk együttműködni az áramlással, tisztán, maradéktalanul lenni benne egy valódi kapcsolódásban és meghallanánk a belső kis hangunkat amikor jelzi, hogy lejárt a kapcsolódás ideje, mert beteljesítette feladatát. Ekkor szépen hiány nélkül, szeretettel el is tudnánk engedni.
A szívből való kapcsolódás tápláló, építő és gördülékeny. A fejben megindokolt kapcsolódás energiarabló, nehézkes, erőből kell fenntartani, és amikor véget ér, el nem múló hiányt, adósságérzetet hagy maga után.
Ha egy kapcsolódásban nincs meg az egyensúly és hosszútávon több a befektetett energia mint amennyi visszajön belőle, akkor elbillen a mérleg és a hiányt szenvedő kimondva- kimondatlanul elkezdi követelni a „visszatáplálást” közvetve vagy közvetlenül. Jogosan teszi ezt, mert nem lehet folyamatos deficitben lenni hosszú távon.
Például azt a munkát ami nem igazán lelkesít, nem tölt fel, kompenzálhatjuk a fizetéssel, vagy egyéb juttatásokkal, amiből aztán máshol töltődhetünk. Így bár a táplálás nem közvetlenül onnan jött amibe invesztáltunk, de kerülőúton mégiscsak megtörtént, megteremtve ezzel az egyensúlyt. Nem szerencsés helyzet, de jobb mint nélküle. Viszont ha egy párkapcsolatban jelentkező hiányt szeretnénk külső forrással pótolni, akkor ahhoz nagy valószínűséggel nem fogunk támogatást kapni a partnerünktől. Tehát marad a hiány és a nyílt vagy burkolt szemrehányás, elvárás, követelés, ultimátum, játszmázás az energiáért.
Amikor csak hozam nélkül invesztálunk valakibe vagy valamibe, akkor azt a kimerültség mellett úgy éljük meg, hogy a másik oldalon egyre gyarapodik felénk az adósság, és várjuk, hogy egyszer csak megkezdődjön a törlesztés. Minél magasabb az adósság összege, annál inkább elkezdünk „futni a pénzünk után”, és nem engedjük el az adóst, hiszen már annyi energiát fektettünk bele. Évek telhetnek el azzal, hogy várjuk a (szerintünk) bármelyik pillanatban bekövetkező csodát, amikor végre megindul a törlesztés, vagy csepegtetés helyett egyensúly alakul ki. Valójában ez a csoda ritkán történik meg.
Viszont van egy jó hír!
Az energia nem vész el, hanem a láthatatlan energiabankban kamatozik. Minden szándék és elvárás nélkül befektetett energiánk, invesztíciónk a láthatatlan számlánkon gyűlik össze, ami egy előnyösebb kapcsolódásban kifizetésre kerül majd.
Van, amikor a régmúltból -vagy akár előző életekből- felhalmozott kellemetlen adósságnak kell még kipörögnie, ezért a kapcsolódás nem enged el, addig amíg rá nem látunk azokra a mintákra, kondíciókra, ami miatt újra meg újra ezt a csomagot választjuk. A jelenlegi időminőségben ezeket most gyorsan át lehet dolgozni egy megalkuvás nélküli folyamatos, magas minőséghez tartással, megértéssel, önismerettel, megfelelő segítséggel, vagy esetleg terápiával. Siker esetén legközelebb szabadon választhatunk, hogy kinek és minek adjuk az energiánkat és nem a program választ helyettünk.
Kicsit életszagúbban így néz ki: egy energiaelnyelő munkahely vagy párkapcsolat megszűnte után a következőben pont azt kapom vissza, amit az előzőbe beleadtam. Ha végig megúszásra játszottam -vagy tudtam, hogy nem jó nekem, de kompromisszumot kötöttem, mert még mindig jobb maradni mint az ismeretlenbe, bizonytalanba lépni egyedül-, akkor ez nem egy olyan minőség aminek magas hozama lesz, vagyis nagy valószínűséggel ugyanabba lépek bele, vagy rosszabba, mint amit hátrahagytam. Ha egy előnytelen kapcsolódásban voltam, amiből „valamiért” tényleg nem tudtam kiszállni, viszont amíg benne voltam a magam legjobbját adtam, akkor a kapcsolódás megszűnte után eljöhet számomra a Kánaán, mert a láthatatlan energiabankban elég magasra tornáztam fel azt az összeget, amiből most gazdálkodni fogok. Soha nem mutogathatok a másikra, hogy miatta vagyok ilyen vagy olyan. Az én saját belső minőségem, tisztaságom, hitem és tartásom mindenki számára ÉRINTHETETLEN és egyedül én tartozom felelősséggel, hogy oda csak a magas a minőséget engedjem be. Akármit tesz, mond a másik, legrosszabb esetben is csak a testemet bánthatja, de engem nem! Nem tartozik felelősséggel az én jó érzésemért, ha már felnőtt vagyok, ez csakis az én kezemben van. Az is kötelességem önmagammal szemben, hogy a legbelső terembe gyermekkoromban ártatlanul beengedett ártó, romboló elemeket, embereket kitisztítsam magamból és meghúzzam a határaimat (ez többnyire csak segítséggel tud megtörténni).
Amennyit és amilyen minőségben invesztáltam az előző kapcsolatomba, pont azzal a tőkével indulok neki a következőnek. Nem az számít amit én gondolok róla, hogy mennyi mindent tettem és mekkora áldozatot hoztam hanem, hogy tiszta szándékkal, magas minőségű gondolatokkal és cselekedetekkel adtam és voltam jelen a kapcsolatban, vagy sem. Ha önfeláldozó Teréz Anyát játszottam aki csak ad és ad, látszólag semmit sem várva cserébe miközben belül szenvedtem, nyűglődtem, de nem léptem, mert hátsó szándékként ott volt, hogy mindent megteszek, benyelek csak ne maradjak egyedül, ne kelljen önmagamról gondoskodnom, vagy félreértelmezett kötelességtudat vezérelt, akkor üres maradt a bankszámlám, sőt még adósságot is felhalmoztam, amit törlesztenem kell. Ha változtatni szeretnék, akkor vagy egy új kapcsolatra adom a fejem amiben ugyanezt a mintát kell választanom, amiben más teremti meg a saját szükségleteimet, vagy soha nem késő alapon elindulok megteremteni önmagam. Ez eléggé húzós lesz, mert a félelemre, megalkuvásra épített kapcsolatomnak alacsony rezgése okán nincsen hozadéka, csak hatalmas leckéje, amit előbb vagy utóbb meg kell tanulnom. Ha egy kölcsönösen tápláló kapcsolatban az volt a megbeszélt feladatom, hogy én biztosítom a gondoskodó hátteret a családnak, miközben a párom tartja el a családot anyagilag, akkor ez olyan mint egy munkaszerződés. Látszólag kifelé mások számára formájában ez pont úgy nézhet ki mint az előzőleg leírt szegény szolgálólány esete, de ha a feladatomat jó érzéssel, felelősségteljesen, önmagam legjobbját adva végeztem, akkor bármikor amikor változás történik a leosztásban én kisebb technikai akadályok leküzdése után magas szinten, erős hátszéllel, látszólag a semmiből jött támogatással egy nekem tetsző, új szerepbe tudok beleállni, mert „megdolgoztam” érte.
Tehát az elkövetkező kapcsolódásaim minőségét a jelen pillanatban teremtem meg tetteimmel és gondolataimmal. A jelen pillanatban megélt élethelyzetemet pedig a múltban teremtettem meg.
Ha tudom a szívem mélyén, hogy a tőlem telhető legjobbat adtam és tettem mindentől és mindenkitől függetlenül, akkor magabiztosan és nyitottan léphetek az ismeretlen új felé annak biztos tudatában, hogy a befektetett energiám nem veszett el, és a felhalmozott jó pontjaim a biztosítékai a szebb jövőmnek.
