Arról írok, akiből csak egy van. Nevezik ikerlángnak, duálpárnak is, és lelkünk másik felének is.
Nagyon sokan írnak erről a kapcsolódásról, de a legtöbben nem valódi megtapasztalásból, mert sokkal ritkábban történik meg ez a találkozás, mint ahányan azt gondolják, hogy ezt átélték. Nagyon ritka.
A párjukat keresők többsége őt akarja megtalálni, -ami érthető is-, de ez a kapcsolódás nem szolgálja a legtöbb ember által elvártakat, mert nem párkapcsolatról szól.
Akik szenvedélyes, romantikus szerelemre vágynak, ne őt keressék, de egy megfelelő lélektárs kitűnő választás lehet. Vele megélhető a szexualitás legmagasabb szintje is, ami messze túlmutat a fizikai test korlátain, ezért sokkal intenzívebb érzéseket lehet átélni.
Ha egy “dimenzió minőségi skálán” nézzük a szexuális egyesülést 1-12-ig, akkor a jól ismert 3. dimenziós szexuális egyesülés után még 9 lépcsőfok van. A 4. szint már kölcsönös, egymást tápláló érzelmeket feltételez, és innen lehet még tovább mélyülni. A 6. szintet elérve már nem érintkezik a fizikai test, de attól még a szexuális energiák összekapcsolódnak! Annyira rá lehet hangolódni a másikra, hogy csupán egymásra gondolással is irányítható az energia, és akár távorgazmus is elérhető. Ilyenkor érezzük a másik érintését a távolból is, pont ott, ahol ő szeretné. Ez tanulható és fejleszthető, ha megvan van az erre alkalmas partner (itt a hangsúly az intimitás mélységén és az összekapcsolódás erősségén van, nem az orgazmuson).
Az ikerláng kapcsolódásban ugyan ez is benne lehet, de a találkozás messze tovább mutat ennél. Hatalmas energiák dolgoznak azon, hogy egy ikerláng pár összetalálkozzon, és ugyanezek az energiák szakítják őket szét a találkozás után egészen addig, amíg meg akarnak ragadni a romantika és a párkapcsolat szintjén.
Én inkább lélekkristály kapcsolódásnak hívom, mert ez számomra jobban lefedi a találkozás lényegét. Nem a két lélek azonos, hanem a lélek magja, esszenciája.
A lélek folyamatosan változik: tapasztalatokat gyűjt, sérül, gyógyul, nincs állandó formája, tehát nehéz lenne pont olyannak lenni valaki másnak is. A lélek magja azonban örök és változatlan, nem változtatható, nem érinthető, kivéve a dualitásba lépett önmaga számára, aki alkalmanként egy másik testben jelenik meg. Ő az, akiből csak egy van.
A lélekkristálypár a legmagasabb minőségünkre mutat rá, arra, akik valójában vagyunk. Ez túl van a kettőnk egységén is, mert az örökkévaló Énünk nem a lelkünk magja. A találkozás mámorát könnyű összetéveszteni egy már ismerős érzéssel, mint pl. a szerelem érzése, annak, akinek a szerelem a legmagasabb megtapasztalt minőség az életében. De, aki már például meditáció során eljutott magasabb szintekre, akkor már azzal a megtapasztalással fog párhuzamot vonni. A találkozás visszavezeti őt a Forrásba vagy a saját valódi Énjébe. Éppen ezért megtörténhet, hogy csupán egymás jelenlétében, fizikai érintkezés nélkül megszűnik a tér, az idő, megszűnik a gondolat, mozdulatlanná válik a test, még a látás és a hallás is kikapcsol, csak a végtelen létezés tiszta öröme marad, a határtalan tudatosság, egy leírhatatlan egységélmény a Mindenséggel. Ekkor van esély felismerni a valódi Énünket, ami még ezen az Egységen is túl van… Életek kellenek hozzá, mire beérik a találkozás mondanivalója: mindaz, amit hittél magadról, hogy ki vagy te, az mind hamis.
Nem a tested vagy, nem a gondolataid, de még csak az érzéseid sem. A világ, amit eddig az érzékszerveid által tapasztaltál, nem valós. Fellebbenti a fátylat, hogy emlékeztessen Földi ittléted céljára: ismerd fel önmagad. Ennek egyik állomása, amikor csak nézed a mozit, de nem azonosulsz a látott képpel, amit világnak, az életnek hívnak, mert azt csak az elméd teremti számodra, nem az a végső valóság. A párod fizikai testben való megjelenése is a mozi része. Végső soron arra mutat rá, hogy ittléted célja nem a társakkal való kapcsolódás, még csak a másik feleddel való kapcsolódás sem, hanem önmagad megtalálása az ő segítségükkel. A lélekkristálypárod nagy valószínűséggel csak felbukkan, azért, hogy aztán eltűnjön, de az elvesztése miatt érzett fájdalomra nem a vele való együttlét lesz majd a gyógyír. Fel kell ismerned, hogy te nem a szenvedésed, fájdalmad, magányod vagy, és egyetlen más érzelmed sem. A valódi Éned ezek mögött rejtőzik. Ez a találkozás végső soron felszámolja a párkapcsolódások szükségességét, azt, hogy önmagunkon kívül SZÜKSÉGÜNK van bárkire a teljességünkhöz, beleértve magát a lélekkristálypárunkat is.
A kapcsolat nem a mi kezünkben van, nem mi döntjük el, hogy találkozzunk vagy sem, együtt legyünk vagy külön. Ő akkor jön, amikor ideje van önmagunk felismerésének, és amíg párkapcsolatként tekintünk rá, és párkapcsolati elvárásaink vannak, addig el is sodródik, és marad a különválás, az egymás nélküli teljesség megvalósítása.
Lélektársat lehet manifesztálni, bevonzani, varázsolni… Lélekkristálypárt nem, mert ez a kapcsolódás érinthetetlen az elme trükkjeitől, pont azt hivatott leleplezni. Életek telhetnek el úgy, hogy megjelenik, majd újra eltűnik…
Amikor a pár egyik tagja eléri a lélekfejlődésnek azt a magas szintjét, ahol “magához rántja” a másikat és az addig elkülönült két lélekkristály újra egymásba olvad, akkor megváltozik a dinamika. Ez az egyesülés ugyan már nem visszafordítható, de még ez sem jelent feltétlenül fizikai együttlétet. Például azért nem, mert a másik fél még önmagán dolgozik, tapasztal, párkapcsolati programokat futtat. Ebben a lélektársak segíthetik, mert velük lehet szerelmeket megélni, hatalmas mélységeket, magasságokat, drámákat, és velük lehet hiányokat pótolni. Ez nem érinti azt, aki a lélekfejlődésének az utolsó szakaszában jár, mert ő beteljesítette azt, amire ez a kapcsolódás hivatott volt. Eddig kölcsönösen hatottak egymásra, találkozás nélkül is, de mostantól kiszáll a JÁTSZMÁBÓL. Ekkor már részéről nem kap a társ figyelmi energiát. Mondhatjuk úgy is, hogy gondolati, érzelmi (elme) szinten elengedi őt. Ez is egy ok arra, hogy miért nem lesznek együtt. Az a fél viszont, aki még úton van, ha a társára gondol, érzi, hogy egy magasabb minőség húzza felfelé/önmagába befelé, emlékezteti valós természetére.
Mindenkiben (függetlenül mindenféle kapcsolódástól), akiben megtörténik a felismerés, hogy önmagában erős és kiteljesedett, annak már csak a szabadon választott kapcsolatai maradnak meg, amik az örömteli együttléteken alapulnak. Mindig elsodródik azoktól, akik még erős, visszahúzó programokat futtatnak ki, és mindig ki lesz emelve abból a környezetből, amivel nem rezonál. (Mindegy, milyen párnak hívják a másikat.) Azért vannak együtt másokkal, mert az mindannyiuknak jó, és addig vannak együtt, amíg egy irányba tartanak, azonos értékrend alapján. Ekkor már az is mindegy, hogy a fizikai síkon jelen van a lélekkristálypár vagy nincs -egyáltalán, hogy létezik-e vagy sem-mert elmúlt a hiányérzet és a szükség a találkozásra. Ez olyan, mint egy megérkezettség. Nála is színre léphet egy lélektárs partnerként, de őt nem a szükség vonzza be, hanem az azonos megdolgozottság, beérkezettség és kiegyensúlyozott, harmonikus szeretet áramlás van közöttük.
