EdinaContactSelf
A mátrixból való kiszabadulás egyik lehetősége a spirituális út, ami egyre inkább lealjasulni látszik. Megosztanék néhány szösszenet saját tapasztalatból, egy olyan élet után, amiben számomra a spiritualitás nem csak egy hobbi volt.
A spiritualitás egy transzcendens, szellemi/lelki út. Sokan az önismereti utakat tévesen spirituális útnak nevezik. Az önismeret feltétele az érett spiritualitásnak, de fordítva már nem igaz. Érett, egészséges pszichére van szükségünk a valódi spirituális megértéshez, megtapasztaláshoz és a beteljesítéshez. Az önismereti úton lehet cél a személyiség csiszolgatása, a kiegyensúlyozott, boldog, sikeres élet, de a spirituális úton, csak egy esetleges következmény, mert a spiritualitás messze túlmutat a személyiségen. Az önismereti úton a Felettes Énnel való kapcsolat már a valódi énünk megismerését jelenti, míg a spirituális úton ez csak egy kezdeti állomása az önkutatásnak.
Sokan egy kudarcba fulladt világi élet mellett, vagy után választják a spiritualitást, mint új esélyt arra, hogy végre valamit letegyenek az asztalra. Erre nem való a belső út. Nem lehet általa széles körben elismert pozícióba kerülni, erkölcsi fölényt szerezni mások felett, biztos alapra helyezni a megélhetést, és persze mindezt azonnal, akár már egy hétvégi tanfolyam elvégzése után. Azért nem, mert a spirituális úton a magasabb szintű prioritás miatt a materia (anyag) alárendelődő helyzetbe kerül. Prioritás ebben az esetben azt jelenti, hogy: ha megtörténik az anyagi, szellemi… javak felhalmozása, akkor fogadom, de ha nem, akkor engedem, mert a választott prioritásom mindent megelőz az életemben, és ennek a választott minőségnek kell megtörténnie elsősorban. Választhatom pl.: a Valóság megismerését, bölcsességet, Legfelsőbbel való eggyé válást, megvilágosodást, megszabadulást, az Önvaló felismerését, a Forrásba való visszatérést… A stabil bankszámla nem a szellemi út prioritása. De még az emberekkel való foglalkozás és a tanítás is másodlagos. Vagy benne van a csomagomban úgy, hogy semmit sem kell érte tennem, vagy nem. Nagyon ritka kincs, amikor valaki a megvilágosodása, megszabadulása után még elérhető marad a keresők számára. (Egyes iskolák megkülönböztetik a megvilágosodást a megszabadulástól, de ez most nem változtat a tartalmon.) Aki egy harmonikus, sikeres életútban gondolkodik, az válassza az önismeretet, és ne a „spiri vagyok” jelmezt.
A spirituális út kezdeti gyermekbetegsége az információk és a hozzájuk tartozó szimbólumok felhalmozása: Buddha szobor, OM jel, Mihály arkangyal, Szűz Mária, Ankh kereszt, Ganesha, Tao Te King, Ji Csing, Tibeti halottaskönyv, tarot, Osho, Rudolf Steiner, sámán dob, hangtál, álomfogó, ayahuasca, reiki, jóga… és ezek mind megférnek együtt egy polcon.
Napjainkban a titkos tanítások mindenki számára elérhetővé váltak. Az eddig évtizedeket igénylő napi gyakorlással megszerzett tudások most hétvégi tanfolyamokkal kiválthatóak. Pár hétvége alatt már gyógyító mester fokozatot lehet szerezni, beavatást nyerni, megvilágosodni pedig már egy hétvége alatt lehet, mindenféle alapozás nélkül. Az idő felgyorsult, -elismerem-, de attól még az alapozás ugyanúgy hosszú-hosszú éveket vesz igénybe. Jelenleg éretlen személyiségű, alapvető megdolgozatlanságokkal és pszichés zavarokkal küszködő „spirituális” keresőkkel, tanítókkal, gyógyítókkal és mesterekkel van tele piac.
Meditációnak hívják a relaxációt, karmának a sorsot, megvilágosodásnak egy aha élményt, mantráznak mantra beavatás nélkül, bárki bármilyen testmozgást elnevezhet jógának. Emberek energiarendszerébe lehet belenyúlni masszázsnak, gyógyításnak, kundalini jógának és gyakorlatilag bárminek nevezve, -hiszen naponta kerülnek piacra a legújabb csodatévő technikák-.
Az iparág virágzik, de a valódi Én felismerésének a szempontjából nem történik lényegi változás.
A többség egy spirituális bazárban bolyong, és kellemesen időt tölt, amíg le nem cseng nála ez a divathullám. Lecsupaszodás helyett a spirituális egót növelik, a turmixból pedig csak azt fogadják el, ami éppen visszaigazolja az aktuális elképzeléseiket, kiszolgálja az álspiritualitásukat. Ez a szerencsésebb eset, azokhoz képest, akik súlyosan sérülnek, akár tudtukon kívül. Sokszor találkozom olyanokkal, akik nem is tudják milyen energiákkal, entitásokkal kerültek kapcsolatba az ezoterikus ámokfutásban, amik/akik még mindig blokkolják, visszahúzzák, megbetegítik őket.
Újabban sokszor hallom, hogy: „mindenki a maga mestere”. Az igaz, hogy a fejlődésem minden milliméteréért egyedül kell megdolgozom, de ez csak úgy sikerülhet ha tudom, hogy min dolgozzak. Most már minden könyv elérhető a piacon, ami a segítségemre lehet, de az én saját hamis Énem nem fogja önmagát felszámolni, csak egy újabb önazonosság mögé rejtőzik. Előlem tud elbújni csak, mert egy hiteles tanító vagy mester azonnal a fejemre koppintana. Saját vakfoltomra nem láthatok rá, ezért vakfolt. Így eltávolítani sem tudom.
A spirituális Én hatalmasra dagadhat spiritualitásnak álcázva: bölcsebb, lemondottabb, tisztábban látó-halló, érzékenyebb, szerényebb, egótlanabb, szenvtelenebb, önfeláldozóbb vagyok… mint mások. Túlléptem a ragaszkodásokon, a birtokláson, a vágyakon… Megvilágosodott vagyok, megszabadult vagyok…
A Segítők létszáma is hatalmas ebben a „szakmában”. „Segíteni jöttem a Földre, ez a küldetésem, életfeladatom”. Ezzel takarózva ha kérik, ha nem, állandóan segíteni és megmenteni akarnak, kóbor macskától kezdve a spirituális keresőkig mindenkit. Remek terep ehhez a spirituális segítő foglalkozás. Erről többet: https://edinacontactguides.com/a-jol-segites/
Empata vagyok, szuperérzékeny vagyok, fényküldött vagyok. Ha jön a lélektársam, duálpárom, ikerlángom minden megváltozik egy csapásra, és kézenfogva átsétálunk a szivárvány alatt… Ezoterikus óvoda.
Úgy látom, hogy most nagyobb szükség van mint valaha arra a mentális állapotra és spirituális érettségre, amiből már a külvilágból érkező történéseket legalább úgy tudjuk szemlélni, mint egy mozifilmet. Lényegesebb belebonyolódások nélkül, folyamatosan szem előtt tartva, hogy Földi itt tartózkodásunk, csak egy tranzitállomás, ahova tapasztalni, tanulni jöttünk, és hamarosan mindannyian továbbállunk. Senkit sem elrettenteni akarok a spirituális úttól, csupán ébresztőt fújni, hogy a spiri-ezo játszadozás kevés ehhez. A spirituális út, a minőség melletti elköteleződés azt jelenti, hogy akkor is kitartok a kitűzött célom mellett, ha gyökeresen ellenkezik a fejemben összetett világképemtől, ott piszkál ahol a legjobban fáj, reménytelennek tűnik, minden kicsúszik a kezemből amihez ragaszkodtam, egyedül maradok, gyökeresen alakul át a megszokott életem, hontalan leszek, meghalhatok… Kevesen maradnak meg az Úton, akkor amikor már tétje lesz a spiritualitásnak, és ez nem csak egy szabadidős tevékenység.
Akik valóban a spirituális útra lépnek, és elköteleződnek egy hiteles iskola és mester mellett, azoknál is fennáll a veszély, hogy lényegében semmi sem változik, csak új játszóteret kap az Én, megizmosodik a spirituális elme. Számomra ott kezdődik a spirituális út, amikor az Én legalább már megfigyelő szerepbe kerül. Én vagyok az, aki tudatában van az érzéseinek, érzeteinek, gondolatainak, de nem azonosulok velük, mert tudom, hogy ezek mind jönnek és mennek. Én nem a testem vagyok, nem a gondolataim vagyok, nem az érzéseim vagyok, nem az érzelmeim vagyok. Újra meg újra emlékeztetem magam erre, amikor téves önazonosítások kapcsolnak be. Ez hosszú éveket vehet igénybe, de a kitartás meghozza gyümölcsét. Különböző utak, különböző iskolák, de legalább az (egészséges) személyiség fontosságának, aztán a vele való azonosulásnak meg kell kérdőjeleződnie!
Az érett spiritualitás ismérve egy jelmeztelen, meztelen természetes állapotunk, amiben egyre kevesebbek vagyunk, miközben egyre hatalmasabbak. De a hatalmasságunkat már nem érintheti a birtokló Én. A spirituális út nem az Én fejlődésének az útja: könyvelő vagyok, kereső vagyok, jóga oktató vagyok, gyógyító vagyok, a Mindenséggel egy vagyok, megvilágosodott vagyok, Buddha vagyok. Ez vagyok, az vagyok…
Az önkutatás útján az önazonosítások kezdenek kifakulni. Ezzel, és a gondolatok elcsendesedésével adunk teret egyre inkább a megtapasztalás lehetőségének, ahol a valódi Énünk felfedheti magát. Aztán már „csak” stabilan benne kellene maradni… Csak a hamis Én tud felmutatni birtoklásokat. Az én házam, én kocsim, én párom, én gyerekem, én tudásom, én megtapasztalásom… A birtokláshoz erős ragaszkodás is társul, ezért több spirituális és vallási út is támogatja a nincstelenséget. De aki eldobja a javait, és egy lemondott, életet kezd élni, könnyen csúszik abba a csapdába, hogy a szegénységből fog erényt kovácsolni, és az önazonossága részévé teszi. Ő lesz a büszke szegény, akit már nem kötnek a Földi hívságok, és megítéli azt, akinek „jól megy”. Ezzel pedig még távolabb kerül a lecsupaszodástól.
Személyesen nem ismerek senkit, és nem is hallottam róla, de el tudom képzelni, hogy komoly spirituális út melletti elköteleződés mellett meg lehet tartani a régi életet, és a felhalmozott javakat. Ezt most vigasznak szánom, bár a hagyományos iskolák szerint nem lehet, és a saját életem is ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
A spirituális úton minden ami eltűnik, megszűnik, lehullik, leválik rólam tudomásul veszem, mint az áramlásban levés velejáróját. Ami elhagy, engedem. Ami jön, fogadom. Tudom, hogy minden változik, jön-megy, csak a valódi Énem érinthetetlen, nem tudom elveszíteni, megkárosítani, felnagyítani, javítgatni, elvenni belőle, vagy hozzátenni… csak felismerni.
Egyszer csak minden lénynek fel kell ébrednie, és felismernie valódi természetét. De hogyan, hol, kitől? Úgy látom, hogy nincs üdvözítő út és rendszer, ami mindenki számára alkalmazható, csak üdvözült individum, akinek a tanítására a hitelessége okán érdemes odafigyelni. Nagy iskolák, tanítások és rendszerek hígultak fel, elveszítve eredeti üzenetüket, vagy lejárt az idejük, mert a jelenlegi Univerzális paradigmaváltással nem tudnak lépést tartani. Nem lehet tanítót választani a külseje alapján, sőt még az alapján sem, hogy milyen szépen, bölcsen beszél. A legfontosabb, hogy honnan mondja, milyen megtapasztalásból? A tanítás nem szavakkal történik. Mindent eldönt az, hogy milyen lenyomatot hagy a vele való együttlét. Történik érdembeli változás az életemben a hatására, vagy sem? Elsimulnak a gondolataim mellette, vagy nem?
Nagyon sok esetben tapasztaltam kiemelkedő tudás, tehetség birtokában lévők részéről arroganciát, agresszivitást, szóbeli és tettleges bántalmazást másokkal szemben, és az ehhez társuló feljogosítottság érzetét. Ha nincs mögötte tudás, csak a hatalmánál fogva bántalmazó valaki, akkor azt könnyen felismerjük, de ha tiszteljük a tudásáért, elnézőbbek vagyunk vele szemben, és a tanítás eszközének tarthatjuk. A bántalmazás minden esetben, mindenki részéről elfogadhatatlan! Semmilyen tudás birtoklása nem jogosít fel az abuzív, lélekromboló kommunikációra, cselekedetre. Természetesen a hétköznapi kapcsolatainkban sem… Aranyszabály mindenkinek, hogy: „A cselekedetet el lehet utasítani, el lehet ítélni, lehet bírálni, de az embert magát nem. „ Éppen ezért nem bélyegzünk meg senkit egy leértékeléssel: „te egy … vagy”. Te a tiszta Önvalód vagy, ezenkívül minden más hamis. Nagyon sok szakmájában kiemelkedő emberrel, és spirituális tanítóval találkoztam, akikre jellemző volt a szóbeli, és akár a fizikai bántalmazás is, amire akkor azt hittem, hogy ez a tanítás ősidőktől elfogadott velejárója. A szavaik belém égtek, és fájó, rossz érzést hagytak maguk után évek múltával is. Tanítás, megértés helyett csak lélekrombolás történt, de a hamis Én lerombolása semmiképpen sem, -bár szerettek erre hivatkozni-. „ Csak az egód sértődött be, csak az egódnak fáj, dobd el az egót, akkor majd nem veszed magadra”. Most már tudom, 28 év spirituális úton levés és napi gyakorlás után, hogy ez hülyeség. Nem számít ki az illető, milyen tudást ad át, az ellenünk elkövetett szóbeli és tettleges bántalmazást el kell utasítani, mert nagy valószínűséggel ő nem az a megvilágosodott mester, aki az Önvaló felismerésébe képes taszítani a megalázásával. Nem lehetetlen, hiszen Milarepát, a megszabadult tibeti szentet tanítvány korában ütötte-vágta, szidalmazta a Mestere, Marpa. De hol vannak a Marpák?
A spirituális úton önmagam teljességét keresem. Nem másokhoz képest határozom meg önmagam. Nincs másik csoport, másik iskola, másik ember, akit meg kell kövezni, kiátkozni és becsmérelni, ezzel emelve a saját nagyságomat. De azok fénye, megvalósítása sem az enyém, akikhez hasonlítani szeretnék. Csupán a közösséghez tartozás okán még nem az, de példaértékű lehet számomra. Az önismeretem és a spirituális megtapasztalásom minden egyes eredményéért én dolgozom meg. Akivé váltam, az a minőség egyedi rezgést ad nekem. Az új energiákban, amiben most élünk, a hasonló rezgések találkoznak és kapcsolódnak egymással. A közös iskola és tanítás még nem garancia arra, hogy tudunk kapcsolódni. Mindegy honnan jött a másik, milyen úton jutott el oda ahol most találkozunk, ha a Szív terében tudunk találkozni, akkor az hatalmas öröm. Akikkel nem egy irányban haladunk, más értékeket képviselünk, azokkal nem azonos a rezgés, nincs kapcsolódás. Ha mégis vele foglalkozom, azzal már kapcsolatot teremtek, vagyis közös rezgésre helyezkedem vele. Ha nem akarok együtt rezegni valakivel, valamivel, akkor a gondolataimat is vissza kell vonnom tőle, vagyis nem kommentelek, nem becsmérlem. Ugyanaz a rezgésszint, akkor is ha az érem másik oldala. Döntsük el, hogy milyen minőséghez (rezgéshez) tartozunk, aztán következetesen, kitartóan ragaszkodjunk hozzá. Akkor, ugyan minden folyamatosan változni fog körülöttünk a formai világban, de a minőségi tartalom megmarad.
Aki mélyen elmerül a spiritualitásban az felismerhetetlen lesz a tömeg számára, mert : „a tolvaj a Buddhának csak a zsebeit látja”.
