Földönkívüliekkel való  kapcsolódásaink „öröktől fogva”

A régi energiák ideje lejárt, mind a saját életünkben, mind a Föld és az Univerzum történetében. Egy új korszak veszi kezdetét, aminek egyik nagy lehetősége, hogy életek óta cipelt karmikus terheinket és transzgenerációs örökségeinket tehetjük le, majd tiszta lappal kezdhetünk egy magasabb szinten, amennyiben képesek vagyunk egy kompromisszum nélküli éles paradigmaváltásra, valódi értékek mentén. Messze le vagyunk maradva tudásban attól, amit ez a szintugrás megkíván. Sokan próbálnak visszanyúlni a múltba, hogy elődeink hagyatékai között keressék az elveszett tudást, az üdvözítő Igazságot, a Tanítót, a Mestert, és a választ a hogyan továbbra. Ebben az írásomban szeretném messze kitolni a múltban való kutatás határait, mind térben,  mind időben. Bár abban hiszek, hogy a válasz, akkor érkezik el, amikor minden tudást el merünk engedni, és figyelmesen elkezdjük „hallgatni a csendet”.

Kilépve az Univerzumba, lények sokaságával találkozhatunk, akik többnyire nem rendelkeznek fizikai testtel. Majdnem mindenki számára elfogadott, hogy meghalt emberek szellemei vannak körülöttünk, akik nem tudnak elszakadni a Földtől, de az angyalok létezése már nagyon megosztó, holott ők a Földhöz tartozó lényeknek számítanak, vagyis szervesen hozzánk tartoznak. Amikor elengedjük azt a hiedelmünket, hogy csak mi emberek létezünk a Világegyetemben, és elkezdünk kapcsolatokat keresni odaát a földönkívüliek között, akkor többnyire a Plejádiak szoktak bejelentkezni telepatikusan, mint készséges segítők, de rajtuk kívül az Orion és a Szíriusz neve forog még a köztudatban mint lakott bolygó. Ennél azonban elképzelhetetlenül sokkal népesebb és színesebb az Univerzum. 

Én arra éreztem hívást, hogy az általam elérhető „legbölcsebbekkel” vegyem fel a kapcsolatot, mert az Igazságot kerestem. A bennük való hitemet az is erősítette, hogy évekig hallgattam tanításokat a hinduizmus és a buddhizmus ősi szentirataiból, amikben részletesen írnak a különböző Földön kívül létező lényekről, más bolygók lakóiról, hatalmas tudással rendelkező Tanítókról, Mesterekről, különféle lényekről, teremtményekről, akik soha nem éltek a Földön, mert egy másik létsíkon tartózkodnak. Bár én mindig úgy hallottam a (Földi) tanítóimtól, hogy a meditáció során, egy idő után, ugyan kapcsolatba kerülünk velük, de tovább kell menni, vagy  egyszerűen csak elutasítani őket, mert mi a végső célt -vagyis a létforgatagból való megszabadulást- akarjuk elérni a legrövidebb úton, ezért nem állhatunk le „ismerkedni” az asztrálsíkon. Egy idő után nem követtem a tanítást, és arra használtam a képességeimet, hogy magas szinten lévő -általam Guideoknak nevezett- lényekkel vegyem fel a kapcsolatot, és tanítást, védelmet kérjek tőlük. 

Egyelőre nem bántam meg, de elismerem az asztrálvilágban való kalandozás nagyon veszélyes terület… A Guideokkal való kapcsolat elmélyítésének érdekében, első körben elmentem Patagóniába 2,5 évre, hogy energetikailag felvegyem azokkal a kapcsolatot, akik valaha az Antarktiszon éltek, amikor ott még virágzó civilizáció volt. Róluk többen is hallottak Patagóniában, mert a kultúrájuk része, hiszen az Antarktisz egy darabja Chiléhez tartozik. Kérdeztem a helyieket, hogy hisznek-e a földönkívüliekben, de többen értetlenül néztek rám, hogy ez nem hit kérdése, hanem tény, mert látják őket nap mint nap. Itt, és általában az Andokban élő népeknél ez természetes jelenség, a kultúrájuk része, míg több országban ez még tabu téma, sőt a bennük való hit a tudatlanság jele. Teljesen nyíltan beszélnek arról, hogy pl. amikor a pampákon autóznak egyik városból a másikba, több száz kilométeren keresztül, olykor háromszög alakú repülő járművek ereszkednek az autó fölé, és átveszik a vezetést. Ez nagy öröm, mert nem kell benzint fizetni, de van aki a fájós lábát gyógyíttatta velük. Chilében és Portugáliában is hívtak olyan helyekre, ahol egy adott jelzésre UFO-k, vagy fénylények jelennek meg. Jelenleg a Pentagon, és több kormány is elismerte a rendszeres UFO látogatásokat, és azt is, hogy számukra az idegenek szándéka még nem ismert. Az én Guidejaim szerint, egyszerűen csak kíváncsiak, mint a gyerekek. Meg akarnak ismerni minket, kivülről-belülről, de ez több okból sem jó ötlet… Azt mondták, hogy ne vegyem fel olyanokkal a kapcsolatot, akik fizikai testben képesek megjelenni, vagyis nem leszületéssel kerültek a Földre, mert csak a 70%-uk tartja be a “jól segítés” szabályait, ezért nem is tettem.

Guidejaim elég szigorú mértékkel mérnek. Minden Földön kívül létező entitást és Földön élő embert is, ártó szándékúnak neveznek, aki beavatkozik mások éltébe, sorsába kérés nélkül. Akkor is, ha az “én csak jót akartam” szándék vezérelte. (A jol segítésről itt írtam: https://edinacontactself.com/a-jol-segites/)

A földönkívüliek látogatása messze a régmúltban kezdődött. A  bátrabb (akadémián kívüli) tudósok, kutatók már ki merik jelenteni, hogy a jelenkori emberiség előtt is létezett több magas kultúrájú civilizáció a Földön, mert nem velünk kezdődött a teremtés. 

Elődeink, nagyon magas fejlettségi szinten lévő humanoidok voltak, akik bölcsességben, tudatosságszintben is magasan felettünk álltak, és voltak akik számunkra elképzelhetetlen technikai tudást birtokoltak. A világ különböző tájain talált több ősi irat is említést tesz róluk, és arról, hogy miután letelt egy világkorszak, a Föld megrázta magát, és majdnem nyom nélkül mosta el őket, a kultúrájukkal együtt, velünk pedig egy új ciklus vette kezdetét. De nem mind haltak ki, itt-ott fennmaradt egy-egy maroknyi csapat, akikkel egy ideig még osztoztunk a Földön. Hamarosan más bolygók lakói is elkezdték látogatni a Földet, akiknek nem okozott problémát a bolygók közti utazgatás. Több helyen itt hagyták a mai napig látható kézjegyeiket (építészet), és erős befolyással bírtak az itt lakók sorsára. Ők fektették le az ősi civilizációk alapjait, az itt élő primitív, fejlődési szakaszuk kezdetén álló emberek számára. 

Kezdetben irányítottak minket, uralkodtak felettünk. Hatalmas volt az evolúciós különbség az itt élők, és a látogatók között, de ők ezt azzal „orvosolták”, hogy mélyen beavatkoztak az emberiség fejlődésébe úgy, hogy „genetikailag” manipuláltak minket. Ez egy kéretlen és erőszakos beavatkozás volt az emberiség fejlődésébe, ami büntetést von maga után az Univerzális törvények szerint. Egyedenként 10-98 százalék közötti arányban végezték el a beavatkozást. Emelték a tudatosságszintet, és különböző képességekre hangolták a Földön élő „majomembereket” saját hasznukra. Beavatkozás mértékétől függően, „maguk képére formálták” a Földieket, akik ezt a módosítást életről-életre cipelik magukkal, mivel nem a testet módosították, hanem a lélek kristályát, ami a halál után változatlanul visszatér, egyik testből a másikba. Minél nagyobb százalékban történt valakinél a lélekkristály manipulálása, annál inkább kitűnik a környezetéből. Többek között azzal, hogy szélesebb perspektívából látja a világot, magasabb az intelligencia és tudatosságszintje, mint akiknél alig történt „feljavítás”. 

Az utóbbi időben, azonban egyre több csillagszülött érkezett a Földre, ami azt jelenti, hogy ők másik bolygóra, dimenzióra, létsíkra lettek „tervezve”, csak alkalmanként születnek le a Földre (de lehet ez az első leszületésük is). Tulajdonképpen ők is földönkívüliek, de pont a leszületésükkel váltanak jogot a Földön tartózkodásra, a kéretlen és nem kívánatos látogatásaik helyett. A Földre tervezetteknél, akiknek jelentős mértékben lett átírva a lélekkristály nagy a hasonlóság a csillagszülöttek tulajdonságaival, hiszen az ő „génjeiket” hordozzák. Jelenleg a Földön élő legtöbb felnőtt ember 40 éves kor felett Földre tervezett, de az ennél fiatalabbak között egyre több a csillagszülött, most pedig  már szinte minden pici gyermek másik planétáról, másik dimenzióból érkezett. Erről írtam többet. A két írás valójában összetartozik: https://edinacontactguides.com/csillagszulottek-foldre-tervezettek/ 

Guidejaim elmondták, hogy a Földre látogatókra, annak idején istenekként tekintettünk, és sokan mind a mai napig imádkoznak is hozzájuk. Többnyire minden kultúrában megtalálható az egyetlen leghatalmasabb Teremtő főistenen, de a rajta kívül létező félistenek, és egyéb teremtmények, általában mind földönkívüli entitások. Úgy ismerjük őket, mint haragvó istenek, istenek akiket áldozatokkal kell kiengesztelni, istenek akik háborúznak egymással, féltékenyek, erőszaktevők, gyilkosok, hatalomra vágynak és követeléseik vannak az emberek felé. Vagy ők a jótevők, csodatevők, akiktől segítséget kérünk. Földönkívüliekhez tartoznak azok a csillagszülöttek is, akik később nagy vallások alapítói lettek, vagy próféták. Később a forradalmian zseniális művészek, aztán a feltalálók és a tudósok is, akiknek tulajdonítható a huszadik században roham tempóban megindult technikai fejlődés. Jelenleg olyan technikai eszközök birtokában vagyunk, amiket határozottan nem tudunk kezelni, mert az emberek zöme és azok, akiknek hatalmukban áll használni őket, egyáltalán nem nőttek fel hozzá. A fejlődésben nem lehet lépcsőfokokat kihagyni, ennek a levét isszuk most. Valójában nem a  mi dolgunk eldönteni, hogy valaki a jók, vagy a rosszak közé tartozik, mert mint tudjuk: „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”.

Ebben a hatalmas Univerzális paradigmaváltásban most mindannyiunknak el kell számolnunk akár a múltban, akár a jelenben elkövetett, jó és rossz tetteink következményeivel egyaránt. Az Univerzum összes teremtményére érvényes, -beleértve az embert is-, hogy a saját egyéni fejlődése, bejárt életútjai, jelenlegi tudatosságszintje, individumként megmutatkozó szellemi érettsége és bölcsessége számít csak, amit a saját jogán képvisel. 

Te egyedül, csupaszon, itt és most, kivé váltál, milyen értékeket követsz, és hova tartasz? Az Univerzum összes tudatossággal rendelkező lakója velünk együtt vizsgázik most, és a kérdésre adott válasz maga rendezi be színpadot ahhoz a jelenethez, amiben aztán hosszan, akár eónokon keresztül szerepelni fogunk. Éppen ezért nagyon sok régi istenhez, segítőhöz, tanítóhoz való imádkozás, mantrázás elvesztette az erejét, vagy éppen fut ki, mert már nincs mögöttük senki. Érdemeik szerint továbbkerültek egy másik dimenzióba, másik létsíkra, bolygóra… Ami ilyenkor működik még, az már csak az erőtér, amit a hívők generáltak az imádkozásaikkal, szertartásaikkal, feléjük fordított figyelmükkel… A legtöbb ősi energia, tanítás, módszer is hatástalan, egyszerűen nem működik már az újban, sőt a régiben tart, vagy egyenesen tévútra visz.

Fél életemet a látszatvilág mögötti kutakodással töltöttem, hogy tudjam valójában(!) mit történik, amikor belenyúlok valaki energetikai rendszerébe, sorsába az energiával gyógyítás során, amit apai ágon örököltem. Otthonosan mozogtam az asztrálvilágban, és nagyon hatékonyan használtam az energiát, egészen pár évvel ezelőttig, amikor felismertem, hogy szinte minden megváltozott, és már nem úgy működik mint előtte. Majdnem minden tudásom KUKA! Akkor csak azt tudtam, hogy nem tudok semmit, kezdhetek mindent előről. Úgy látom a gyógyítóknál és sok rokon szakmánál, hogy folyamatos frissítésre lenne szükség, hiteles forrásból, hiteles közvetítéssel, nem elég egyszer megtanulni egy technikát. Nekem kb. fél évente (!) cserelődnek a Guidejaim, és majdnem napi szinten kell fejlesztgetnem, kisebb-nagyobb mértékben a saját rendszeremet amit használok. Mindennel így vagyunk most. Mire megszokjuk és belekényelmesedünk, már el is engedhetjük, és léphetünk tovább.

https://www.facebook.com/edinacontactselfhu/