EdinaContactSelf
Sok minden amiről azt gondoltuk, hogy a miénk, nekünk jár, megérdemeltük, most elhagy minket. Legyen szó emberi kapcsolatokról, tárgyi javakról, megszerzett tudásról…
Ha ragaszkodtunk valamihez, és az egyik napról a másikra eltűnik, vagy lassan kifakul az életünkből, azt többnyire veszteségként éljük meg, és mély fájdalommal, kétségbeeséssel, elveszettségérzéssel reagálunk rá. Sokan soha nem tudják feldolgozni a veszteség traumáját, és ebbe a fájdalomba ragadva élik le az életüket, mert úgy érzik akaratukon kívül lettek megfosztva attól, amire jogos tulajdonukként tekintettek. Pedig a jelek mindig ott vannak amikor valaminek lejár az ideje, csak nem tudjuk időben, magunktól elengedni.
Ősi jól bevált szakrális módszer ragaszkodásaink önként való elengedése, felajánlása, feláldozása. A tiszta szívből hozott, örömteli áldozathozatal gyümölcse egy magas minőségen élt élet, amiben feloldódik a veszteségtől való örökös rettegés. A legegyszerűbb, és egyben a legnehezebb út is, mert csak azt tudod elengedni ami a birtokodban van, az elméleti elengedés csak agyalás. (Akkor engedd el a lottó ötöst ha megnyerted….)
Csak az tud elhagyni, ami nem tartozik hozzád, ami a tiéd az marad, akkor is ha eldobod, ill. mindig rád talál az ami hozzád tartozik. Van amit ideiglenesen birtokolhatsz, aztán tovább áll, mert csak tanítani jött. Ez, élő kapcsolódásokra érvényes nem kiüresedett, látszat kapcsolódásra, ami csak egy fejben gyártott illúzió, amit csak egy valóságot meghazudtoló akarat próbál tartani. Vonatkozik ez emberekre, és minden olyan dologra is aminek figyelmet szentelsz. Pl. sokan élnek olyan párkapcsolatban, ami úgy néz ki mint egy kapcsolódás, de energetikailag, tartalmilag is üres, nem valódi, így nem is létezik. Vagy olyan tudáshoz ragaszkodnak, ami már idejétmúlt, inkább visszahúz, ezért meg kell haladni.
Tudod mi az az érték, ami valóban hozzád tartozik, ha a valódi énedből fakadó kicsi hangra hallgatsz. Most nem csak azokra a belső értékekre gondolok, aminek akkor is birtokában leszel, amikor elhagyod majd a Földet, -mert akkor tényleg nem viszel semmit magaddal ezeken kívül- , hanem azokra, amiket az itt töltött idő alatt tárgyi, szellemi formában birtokolhatsz. Ez mindenkinek más és más, de vitathatatlanul passzol hozzánk, hiteles. Nem mindenkinek dolga nagy pénzekkel gazdálkodni, családot alapítani, párkapcsolatban élni, karriert építeni. A valódi segítő, tanító, gyógyító munkára is csak nagyon kevesen alkalmasak. „Keresztül kell tudni hallani” a családi mintákon, neveltetésen, transzgenerációs örökségeken, kondíciókon, és egyéb tanult személyiségformáló tulajdonságokon. Erre a kis hangra van most szükség, mert most ő súgja a túlélés koordinátáit. Nem csak anyagi túlélésről beszélek. Amikor a lelked sajog és segítségért kiált egy méltatlan helyzetben, amiben fájdalmat, szenvedést élsz meg, az nehezebb teher, mint anyagilag húzni a nadrágszíjon. Mondhatni semmi, de semmi sem segít abban, hogy a kis belső hangot meghalljuk és, hogy a hiteles énünkbe helyezkedjünk, mert egyszerűen nem erről a tudásról szól a kultúránk, sőt egyre torzabb és élhetetlenebb önazonulásba kényszerülünk a környezeti hatások nyomására, amiben elhisszük, hogy: azok vagyunk mi, olyannak kell lennünk, úgy kell kinéznünk, ez az ami a társadalomba való beilleszkedésünkhöz elengedhetetlen. Új korba, új energiákba léptünk, amiben tarthatatlan ez a hamis image. Ez van most erősen megrázva. A legtöbb ember próbál túlélni, elvárásoknak megfelelni, családot alapítani/fenntartani, utált munkahelyre bejárni, túlórázni, hiteleket fizetni, és aggódik minden megszerzett tulajdonáért, amiről azt gondolja, hogy anélkül ellehetetlenülne, összeomlana. Ez lehet a megszerzett vagyon, pozíció, tudás, családi élet, házasság, párkapcsolat… De, ami a miénk, és valódi értéket képvisel, az velünk marad, elvehetetlen, és ha látszólag össze is omlik, amit felépítettünk az azért történik, mert a helyét egy magasabb minőség veszi át, amihez előbb a réginek mennie kell. Ha te építetted fel ami összeomlott, akkor a romok eltakarítása után újra tudod építeni magasabb színvonalon. Ha nem a tiéd volt, mert más révén jutottál hozzá pl. örökölt vagyon, házassággal szerzett vagyon, hitelre vásárolt javak, nem saját szellemi tudás, pozíciók, rangok érdemtelen birtoklása, mások hatása alatt megélt magabiztosság, erő… akkor nincs meg a „hogyan teremtsem meg újra a semmiből” tapasztalati tudás, így jogos az aggodalom, hogy nagy valószínűséggel azt, és úgy nem tudod újra építeni. Nézd át magadban, hogy mik azok a képességek, tudások, javak, jellembeli értékek amiket saját jogodon birtokolsz, mert ezekre mindig számíthatsz bármi történjen is. Ez a valós eszköztárad, ebből építkezz!
Tehát, sok minden elhagy most minket, amit már nem hozhatunk át az új energiákba. Egy élhetőbb világért történik mindez, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ez a világ élhető is lesz, mert nagyon- nagyon valószínű, hogy evvel már elkéstünk. Viszont lehetőségünk van egy olyan minőségben élni, amíg még itt maradhatunk ezen a Földön, amit továbbviszünk majd magunkkal a halálunk után is. Akik mernek ugrani, azoknak most kikönnyülésre, letisztulásra van lehetőségük, és ebben a szabad térben megteremtődhet egy teljességben leélt örömteli élet. Akikkel az utóbbi időben találkoztam, szinte mindenkiben meg volt az az igény, hogy szeretetben, békében, érzelmi biztonságban, egymást kölcsönösen szerető és támogató kapcsolódásokban éljen. Olyan munkát végezzen, amiben kiteljesedhet, elismerést kap, örömmel végzi, olyan minőségi bőséget teremtve evvel ami messze nem egyenlő a felhalmozással, értelmetlen fényűzéssel, „kifelé éléssel”. Igen, itt van a levegőben ez az igény, és ezt most az időminőség támogatja is, de ki meri érte elengedni azokat a ragaszkodásait, amik a régi világhoz kötik?
Két út választható most. A régivel süllyedés, vagy az újjal való felemelkedés gyökeresen más értékek(!) alapján, mint ami eddig támogatva volt, mint amire kondícionálva lettünk. Most az egyén dönthet a saját sorsa felől, amennyiben képes olyan tudatosságszinten élni, ahol a szabad akarat megnyilvánulhat a predesztináció helyett. Nincs középút, és egy seggel nem lehet két lovat megülni.
