EdinaContactSelf
Belegondoltál abba, hogy a jóléti társadalmakban az emberek idejük és életük legnagyobb részét az alváson kívül, először iskolába járással, aztán munkával töltik?
Ha dolgozol, ha nem, naponta hány óra jut a családodra, gyerekedre, önmagadra arra, hogy élvezd az életedet? Hány órát töltesz olyan dolgokkal, amiket szívvel-lélekkel csinálsz, amit akkor is csinálnál, ha nem kellene?
Ha a munkád ide tartozik, akkor a „szerencsések” ritka táborához tartozol.
Elvileg a nap 24 órája mind a miénk, születési jogunk a saját életünk feletti önrendelkezés, de gyakorlatilag ez nagyon kevés embernek adatik ez meg. Többségük az egész életüket nagyon szűk keretek között, kényszerpályán élik, vegetálnak és kimaradnak a saját életükből.
Azt mondják a Föld egy büntető bolygó. Tényleg úgy tűnik, hogy itt elveszítjük a szabadságunkat.
De mi a valódi szabadság?
Tapasztalatom szerint, akiknek megadatott, hogy saját maguk rendelkezzenek az idejükkel, anyagi forrásuk biztosítva van, senkiről sem kell gondoskodniuk, a legtöbbször nekik sem sikerül tartalmasabb életet élni, mint azoknak, akik ezt nem tehetik meg.
A szabadsághoz fel kell nőni, máskülönben csak szétfolyás, vagy felelőtlen szabadosság lesz korlátok nélkül.
Életem során a társadalmi ranglétra nagyon széles skáláján ismertem meg embereket, és a problémáikat. Őket soha nem sodorná egymás mellé a sors, ezért csak elképzelik, hogy milyen lehet a másik élete.
Csak annyit mondhatok, hogy az elképzelés nagyon távol áll a valóságtól. A vágyott, irigyelt élet a kulisszák mögött a legtöbbször nagyon mást takar.
Hosszú évek távlatából úgy látom, hogy mindegy a világ melyik részén élnek emberek, milyen társadalmi rangban, milyen anyagi helyzettel, ugyanúgy szenvednek a problémáiktól, traumáiktól, az örökös veszteségektől való félelemtől, a magánytól, az ürességtől, és a bizonytalanságtól. Ugyanúgy alkohollal, drogokkal, gyógyszerekkel, pótcselekvésekkel próbálják megoldani az életüket, csak más-más árkategóriában teszik ezt. Kínai dizájnerdrog vs. kokain, kannás bor vs. Dom Perignon, a végeredmény ugyanaz.
A luxus nyomor is nyomor.
Felteszem a kérdést:
Ha van, vagy lenne gyereked, akkor szeretnéd hogy úgy érezze magát a bőrében mint ahogy te érzed magad napi szinten, folyamatosan évek óta? Átadnád neki azt a belső érzést, amiben az időd legnagyobb részét töltöd, és amiről csak te tudsz, mert kifelé nem mutatod?
Ha a válaszod: „igen”, akkor nyugodtan hátradőlhetsz, életfeladat kipipálva, valamit nagyon jól csinálsz.
Ha a válasz „nem”, akkor el kell, hogy keserítselek: már átadtad.
Ott van benne lenyomatként, mert az átörökítés nem szavakkal történik.
Jó hír, hogy azok a problémák amiket te helyre teszel az életedben, azzal a gyerekednek már nem lesz gondja, vagy gyorsabban pörgeti ki, amennyiben majd felbukkannak nála.
Ha van, ha nincs gyereked, pont ez a belső érzés az, ami számít, amit eredményként könyvelhetsz el, amikor azt vizsgálod mit értél el az életben. Nem a felhalmozott tudásod, vagyonod, társadalmi státuszod, hanem aki ezek mögött vagy.
Eltöltenél önmagaddal 3 hetet teljesen egyedül, emberek, internet, kedélyjavítók és altatószerek stb… nélkül kint a természetben? Csak te és a természet.
Ha a válasz „nem”, akkor vizsgáld meg, hogy mi az/ ki az, amire/akire feltétlenül szükséged van, minek vagy a kiszolgáltatottja?
Ennyi nyomasztás után, akik ismernek már tudják, hogy most valami olyan jön, hogy: ismerd fel az Önvalódat, azt az örök létezőt…
De most semmi ilyenről nem lesz szó, mert nem kell spirituálisnak és megvilágosodottnak lenni ahhoz, hogy olyan tartalmas életet éljünk, ami a fent és lentek közepette is ad egy alap megelégedettséget.
Úgy látom, akik érett személyiséggel rendelkeznek egy idő után eljutnak arra a szintre, ahol már megszűnik számukra a környezetnek való megfelelés, és valódi szabadságban élnek, a tényleges igényeik szerint.
Ők már inkább minőségi emberi kapcsolatokba fektetnek energiát, és olyan elfoglaltságokba, amiben jól érzik magukat.
Azoknál, akik ki vannak békülve önmagukkal, átértékelődnek a felhalmozások is, mert már nem kell a hiányosságaikat, bizonytalanságaikat, alacsony önértékelésüket, és egyéb meg nem dolgozott sérüléseiket külsőségekkel pótolni.
Pont akkora vagyonuk és hírnevük van, mint amire „tervezve lettek”. Nem tartanak fent kényszer kapcsolatokat, ha vannak felesleges tárgyaik elajándékozzák őket, megszüntetik az értelmetlen kiadásokat, pazarlásokat.
Főleg külföldi ismerőseimnél látom, hogy nem vásárolnak olyan luxus termékeket, ahol a státusz szimbólumot kell megfizetni. Feltűnő ékszereket sem hordanak már, és a luxus autójukat is egyre többen cserélik le egy egyszerűbbre.
Ez egy tudatos döntés a részükről, nem pedig elszegényedésük következménye. Minden téren a valódi minőségbe, értékes emberi kapcsolatokba invesztálnak. Többen el vannak egy egyszerű, könnyen szerelhető autóval, egész nyárra egy-két pólóval, meg egy strand papuccsal, miközben hihetetlen mennyiségű pénzeket forgatnak.
Itthon is egyre több ember teszi le az autóját, és biciklivel jár, de ez nem ugyanaz, mint amikor valaki azért jár biciklivel, mert nem telik másra.
Akinek nem telik autóra, annak nem lehet azt mondani, hogy nagyon trendi a környezettudatossága, és a felhalmozásoktól mentes élete, tartsa meg a jó szokását.
Az álmok elengedése nem valódi belátás, csak megalkuvás.
A tudatosság fejlődésében nem lehet lépcsőfokokat kihagyni. Alacsonyabb szintjein az emberek többsége túltolja a vásárlásait és a hiteleit, az „amim van, az vagyok én” elképzelés által vezérelve. Saját tényleges igényeik helyett a „hogyan tűnjek gazdagnak” termékekre és életre fókuszálnak.
Megkérdeztek több luxus terméket gyártó céget, hogy kikből áll a vevőkörük. Zömében az volt a válasz, hogy: „manapság azokból, akik nem engedhetik meg maguknak ezeket a termékeket”.
Hitelek, eladósodás, minőség nélküli fogyasztás, felhalmozás, luxus proliság.
Több milliárd ember tart ebbe az irányba, és ezen csak a tudatosságszint emelkedése változtathat.
Nem a világot kell megmenteni, első lépésben bőven elég ha mi rátalálunk a saját hiteles értékrendünkre, és aszerint élünk. Mindenkinek végig kell mennie azokon a fejlődési szinteken, amik elvezetnek oda, hogy meglássák a tényleges igényeiket, azt amiben valóban jól érzik magukat, majd képesek legyenek beleállni és azt élni is.
Se több, se kevesebb, pont annyi legyen amennyi ehhez kell, és ez emberekként nagyon-nagyon különböző lehet.
Ha csak az otthont nézzük:
van akinek egy sátor vagy fűkunyhó a megfelelő otthon, de van akinek egy lakóhajó, lakóautó, stúdiólakás, hobbit ház az erdőben, lakóparki lakás, penthouse, medencés villa, vagy akár egyszerre több ingatlan gondviselése és hasznosítása fedi le a tényleges igényeit. Sokan egyáltalán nem szeretnének saját tulajdont, inkább utazgatnak a világban, és bérelgetnek ahol éppen megtelepednek. A legtöbb embert ha megkérdeznének, hogy alanyi jogon melyik lehetőséget választaná, akkor a penthousetól felfelé kezdene válogatni. De miért?
Kevesen képesek felismerni, hogy valójában mi a jó nekik.
Manapság nagyon sok fiatal mond nemet a világban uralkodó adós rabszolgaságra. Inkább utazgatnak a világban, új emberekkel, új országokkal ismerkednek, mindezt minden anyagi háttér nélkül.
A pénz jön, amikor kell, és valóban jön. Ezt a legtöbben el sem tudják képzelni, mert egy teljesen más gondolkodásmódot igényel. Nem, nem kukáznak, nem a híd alatt laknak, és nem kényszerülnek prostitúcióra…
A belső kis hang -vagy aminek te nevezed- megmutatja, hogy milyen életformában tudsz kiteljesedni, és önmagadat hitelesen képviselni. Ezek után már „csak” a visszahúzó kondicionálásokat és visszahúzó embereket kell elengedni, kinyílni az újra. Ha ez meg van, a környezet is hozzárendeződik, vagyis megteremtődik.
Én így látom azoknál, akik meg merték ugrani a gondolkodásbeli paradigmaváltást.
Az emberek elenyésző hányada áll azon a szinten, hogy felismerje a számára helyes irányt.
A Földi ember egy nagyon alacsony tudatosságszinten álló faj, aki saját magát is képes kipusztítani. Éppen ezt tesszük most. Önmagunk és a Föld kizsákmányolása, elpusztítása zajlik, amihez semmilyen összeesküvés elmélet nem szükségeltetik.
Tarol az intelligencia álruhájába bújtatott tudatlanság, ami most mindent áthat, és követelmény is, ha valaki ebben a társadalmi berendezkedésben akar labdába rúgni.
A tudatosságszint, az erkölcs, és a valódi tudás, amit akár bölcsességnek is hívhatunk, szinte semmit sem változott az utóbbi pár ezer évben, csak most közel 8 milliárd ember él tudatlanságban, és olyan technikai fejlettségen, ami felgyorsítja a pusztulást.
Sokan kérdezik tőlem, hogy lesz -e 3. világháború, lesz-e atomtámadás? Beomlik-e a gazdaság? Természeti katasztrófák?…
Ha azt mondanám, hogy: „igen lesz, rövid időn belül lejár a Földi életed”, akkor ez min változtatna? Mit kezdenél a maradék kis időddel?
A történelemből jól ismert jelenség, hogy a városokban pl. a pestis idején, amikor egyértelművé vált, hogy nagyon kicsi az esély a túlélésre, a halál bármelyik pillanatban bekopoghat, az emberek pánikba estek, és alapból két markáns irány született a hátralévő idő hasznos eltöltésére: vagy éjt nappallá téve buzgón imádkozni kezdtek, vagy féktelen tivornyába csaptak, és a város utcai nyílt kuplejárrá változtak.
Ha azt mondom, hogy betegség nélkül fogsz száz évig élni ameddig akarsz, aztán amikor te úgy döntesz, békésen átalszod magad a túlvilágra, valószínűleg megnyugodnál.
De mire használnád ezeket a plusz éveket, mi az amit most nem tehetsz meg, de majd egyszer csak eljön rá az idő?
A legtöbben aludnának tovább, ahogy eddig is tették, pedig életek álltak a rendelkezésükre, hogy felébredjenek a valótlanságból, és abból az álomból amit életnek hívnak.
Még egy év, vagy száz, min változtatna ez a te életedben?
