Nagyon megváltozott a világ az utóbbi években. Az emberek irányvesztettek, extra mértékben stresszelnek, magányosak és olyan elvárásoknak akarnak megfelelni, aminek nem lehet és nem is szabadna.
Nagyobb szükség van a feltöltődésre, mint valaha, de ehelyett sokan ugyanazt az feszültséget tolják tovább utazásaik alatt mint otthon, csak más helyszínen, más ruhába öltöztetve. Engednek a környezet nyomásának, hogy hova “kell “ menni nyaralni, mi éppen a trendi, mi mutat jól a posztokban vagy éppen a megszokott, megkopott, turisták által lelakott helyeket ismételgetik újra meg újra. Pedig egy kis googlizással rengeteg új helyet felfedezhetnének, ami rejtve van a tömegturizmus elől, valódi kincs és valódi élményt nyújtana. Van, akit egy városlátogatás tölt fel, van akit a tengerpart, másokat a hegyvidék, de azt nem hiszem el, hogy bárkinek is kikapcsolódás -szó szerint- több ezer ember között tolongani a tömegben egy városnézés során, tengerparton úgy feküdni, mint a puzzle kirakós egy darabja vagy sorban állni egy hegyen.
Ez az egyik ok, amiért ez az írás megszületett. A másik, hogy a tömegturizmus és a szabad felvásárlás tönkreteszi a helyi emberek életét és magát a környezetet is. Jelenleg a klasszikus turista helyett elözönlötte a világot az olcsó turista, aki alig költ, viszont hordaként tarol és pusztít. A tehetős külföldiek pedig vásárolják fel a felkapott üdülőhelyeket, ahol felverték a bérleti díjakat a helyi lakosok többségének megfizethetetlen összegűre.
Saját tapasztalatból tudok írni a Portugál és a Spanyol állapotokról, de ez nem helyi sajátosság, ugyanez a probléma a világ több pontján is. 18 évig laktam az óceán mellett Portugáliában, eleinte egy olyan helyen, ahol ha akartam egyedül lehettem az óceánparton nem találkoztam senkivel. Aztán beköltöztem egy kisvárosba, ahol még mindig csak pár emberrel találkoztam egy hosszú partszakaszon és mindenki köszönt mindenkinek. Áprilistól októberig ugyan már jöttek a turisták, de nem volt megterhelő. Ez drasztikusan megváltozott az utóbbi években és az idén nyáron többekkel egyetemben el is kellett költöznünk, mert az ide költöző külföldiek olyan mértékben verik fel folyamatosan a lakásárakat és a bérleti díjakat, ami a helyieknek már megfizethetetlen. Világszerte járványként terjed, hogy aki megteheti megvásárolja magának azt tengerparti hangulatot, amibe beleszeretett, akkor amikor még turistaként szívesen volt ott fogadva. De a hangulat és a vibe pont annyiban megvehető, mint amennyire szerelmet lehet vásárolni… Lehet birtokolni, de a lélek már nincs ott. Elköltözött a helyiekkel együtt.
A helyi tulajdonosú kisboltok és éttermek sorra tönkrementek, már külföldiek üzemeltetik őket “más szempontok alapján”. Munkalehetőség alig akad, mert a turizmushoz szükséges kiszolgáló személyzetet a világ másik végéről hozzák ide, hogy töredékéért dolgozzanak mint a helyiek.
Spanyolországban már évek óta, Portugáliában most vezetik be a vízkorlátozást a helyi lakosok és a mezőgazdaság számára, mert a turizmusnak kell a víz. Szomorú látni a turistaparadicsomoktól pár kilométerre lévő kiszáradt termőföldeket, elszáradt gyümölcsfákat, mert nincs víz öntözni. Az otthoni vízhasználat is korlátozott több városban a lakosság számára. Én most egy nemzeti park területén lakom a turista inváziótól távol, de úgy látszik annyira nem távol, hogy megússza a pusztítást, mert innen akarják elvezetni a vizet többek között a golf pályák locsolásásra és a rengeteg medence feltöltésére.
A vendégmunkás ugyan még mosolyog az étteremben a turistára, -aki többet költ egy este alatt, mint amit ő otthon keresett egy egész évben-, de a szállásán összezsúfolva, akár tíz másik sorstársával lakik együtt egy szobában és a munkájának a hasznát valójában a “gazdája” zsebeli be. De a helyiek már nem ennyire mosolygósak és egyre inkább hangot adnak az elégedetlenségüknek. Fokozódnak a tüntetések több érintett országban: “Turista menj haza!”, “Az nem a Paradicsom, ahonnan a helyieknek el kell menniük”, “Ez nem turizmus, ez invázió” stb. Pár napja Barcelonában, Mallorcán és a Kanári szigeteken is utcára vonultak a helyiek. Kérik vissza a lakóhelyüket, az országukat az életüket.
Megkérdezem azokat, akik ennek ellenére ezeket a helyeket célozzák meg kikapcsolódási szándékkal: Tényleg ez az a hangulat amiben ki tudsz kapcsolódni? Tényleg nem érzed, hogy energetikailag mi vesz körül? Ha a válasz az, hogy: “Nem”. Akkor feltételezem, hogy otthon is ilyen vagy hasonló közhangulatban élsz, azért nem érzed a különbséget. Itt az ideje sürgősen változtatni, mert ez megbetegítő!
Össze lehetne állítani olyan nyaralást is, amivel elkerülhető a tömegturizmus, helyi árakon lehet étkezni a helyiek által látogatott éttermekben, így megismerve az eredeti helyi ízeket, meg lehet ismerkedni a helyi emberekkel, az életükkel, kultúrájukkal, ami nem mindig könnyű, de legalább valódi és sokszor szemfelnyitó élmény. Szélesíti a látásmódot, szó szerint kinyílik a világ.
A leszervezett turistaút, ahol terelgetve vannak a turisták egyik helyről a másikra és maximum a szálloda alkalmazottaival lehet megismerkedni, nem tudja ezt az élményt nyújtani. A lehetőségek tárháza végtelen, mert mindenki máshol érzi jól magát és egy kis leleményességgel elég sok helyre el lehet jutni a világban. Nagyon sok fiatal pénz nélkül vág neki a világnak és akár évekig is utazgat életre szóló tapasztalatokat gyűjtve. Van akinek a pénz nem lenne akadály, hogy bárhova eljusson, de nem képes kilépni az elvártból és a megszokottból, önmagát ismételgeti egy szűk luxus dobozban és unatkozik.
Egy valódi változást hozó utazáshoz pedig elengedhetetlen a bátorság, kreativitás, szabadságvágy és kilépés a komfortzónából.
És van a kedvencem: a befelé utazós utazás külső élményeken keresztül. Minden egészséges személyiségű embernek életében egyszer javasolnék egy legalább 10 napos elvonulást egyedül, vagy ha úgy nem megy, akkor azonos irányba tartó társakkal együtt távol a civilizációtól, internet nélkül. Úgy látom, hogy ez markáns része lenne egy komoly önismereti útnak, de ezt is nagyon kevesen ugorják meg.
Én a csendes, elvonult életet kedvelem és a természetben töltekezem, ezért ezt az élményt tudom átadni másoknak is az elvonulásaim során. A csend erejét mutatom meg azoknak, akik erre vágynak különböző helyszíneken, távol a világ zajától. Akiket azzal lehet elvonulásra csábítani, hogy a helyszín egy top felkapott trendi hely, ők nem hozzám járnak.
Patagóniában mélyen megmaradt bennem egy kínai hegymászóval folytatott beszélgetésem. Azt mondta, hogy már megmászta a világ nagyobb hegyeit, de most már csak az Antarktiszra visz kis csoportot, hogy ők is megtapasztalhassák azt a csendet ami ott van. Az okoz neki örömet, amikor látja, hogy milyen hatással van az emberekre ez a túra. A hosszú gyaloglás és mászás után erőfeszítés nélkül, magától leáll az agyalás, megszűnnek a gondolatok és csak vannak, léteznek. Ez a csend visszavezeti őket önmagukba, ahol meglátják a valódi értékeket, önmaguk értéket, valódi énjüket. Érezni lehetett mellette, hogy amiről beszél, azt nem csak a hegyen éli meg, hanem magával hozta. Egy másik ismerősöm, aki bármilyen luxus utazást megengedhetné magának, rendszeresen az Andokba jár sátorozni és azt eszi, amit íjjal lő magának. Legnagyobb élménye egy olyan bennszülött törzzsel való együttélés volt Dél Amerikában, akik még nem láttak idegeneket. Azt mondta ezeken a helyeken van otthon és távol attól a világtól, ami hamis és hazug értékeket hajszol.
Én csak velük és hozzájuk hasonlókkal találkozom, mert egy húron pendülünk, de nyilván Dubaiban is élnek olyanok, akik ott találták meg a lelki békéjüket…
