Szexuális energia működése magas szinten

26 éve határoztam el, hogy a párkapcsolódás és a szexualitás legmagasabb szintjét szeretném beteljesíteni, és ezért hajlandó vagyok spirituális és energetikai gyakorlatokat is végezni. Hosszú évekig gyakoroltam, amik alkalmassá tettek egész kellemes megtapasztalásokra, de a legátütőbb erejű segítséget a Guidejaimtól kaptam, akik egy időben intenzíven tanítottak és segítették a munkámat. 7 évvel ezelőtt rátaláltam egy technikára, aminek a segítségével “szóra tudtam bírni” a körülöttem lévő magas tudatosságszinten létező testetlen lényeket, (én Guideoknak hívom őket) akik azelőtt a gyógyításban segítettek nekem. Rengeteg kérdésemre válaszoltak, ami után tisztábban átláthattam, hogy is működik a szexuális energia, és zömében miért nem működnek a párkapcsolataink. Közben éreztem ahogy áthuzalozzák a testemet, aztán a magas szintű megéléshez partnert is küldtek. 

Ez az írás csak egy ici-pici ízelítő ezekből a tanításokból és megtapasztalásokból. Visszatekintve most úgy látom, hogy a magas szintű kapcsolódásokhoz elengedhetetlen az érett személyiség, az érzelmi sérülések gyógyultsága, és erős, tiszta elme. Ennek az elérése és fenntartása egy életforma, egy kompromisszum nélküli folyamatos minőséghez tartás, ami elsősorban egy egyéni út, aztán lehet másokkal is megosztani! Guidejaim előtt semmi sem lehetett titok, mert a fizikai testhez tartozó összes energetikai testet átvizsgálva dolgoztak rajtunk, és adtak tanácsot az élet minden területére vonatkozóan, pl. akkor is, ha valaki érzelmileg befogad egy másik embert, az milyen hatással lesz rá. Ez nagyon fontos információ, mert kapcsolódásaink gyökeresen változtathatják meg sorsunkat jó vagy rossz irányba egyaránt. A minőségi szinteket dimenziókkal is jelölhetjük. 

Most lehetőségünk van itt a 3. dimenziós valóságból magasabb dimenziókat először csak érzékelni, aztán szó szerint belakni úgy, hogy közben a fizikai testünk a 3 D-ben marad. Az 5D feletti kapcsolódásokban már mi magunk is képesek vagyunk a másik szkennelésére úgy, ahogy a Guidejaim tették. Ez a jövő. A most leszülető gyerekek már ezzel a tudással jönnek a Földre. Vagyis nincs rejtegetés, manipuláció, hazugságok, eltitkolás, féligazságok, mert a másik egy nyitott könyv. És ez benne a jó. Szinte azonnal lehet tudni, hogy van dolgunk egymással vagy nincs. Összepasszol az energiánk vagy sem. Ez minden típusú kapcsolódásra igaz. De amíg ez a képességünk nem működik, addig folyamatos, tiszta kommunikációra van szükségünk a minőségi kapcsolódásokhoz! 

A jelen életben ledolgozandó karmikus tartozások hatalmas kényszerítő erővel hajtanak egymás felé minket és kapcsolódásokba kényszerítenek. Ezt érezhetjük pl. szerelemnek, ahol a kezdeti lelkesedés után jön csak a feketeleves, vagyis a munka része, amiről tulajdonképpen szól a kapcsolat. Addig tart fogva, amíg a tartozásunkat le nem dolgozzuk, és meg nem értjük a leckét. Hiába szaladunk el, azzal a problémát csak tovább görgetjük. Most olyan hatalmas méretű egyetemes paradigmaváltásban vagyunk, ami lehetőséget ad a karmikus terhek letételére. Magas tudatosságszinten felismerhetjük ezeket a csomagokat, és lényegesebb belebonyolódások nélkül megérthetjük a tanítását, hogy végleg elbúcsúzzunk tőle. Változatlanul megtehetjük, hogy magunkra rántunk olyan kapcsolatokat, amik rengeteg előző életbeli lenyomatot és karmikus kipörgetnivalót tartalmaznak, de ezek a duálpár, lélektárs, (ikerláng) és egyéb kapcsolatok csak csupán a címkéjük jogán nem tartoznak a top elérendők közé, mert az energetikai kompatibilitás ugyan hatalmas és “ezer éve ismerjük egymást” , “egyek vagyunk” élménnyel jár, de ez nem feltétlenül hozza azt, hogy lelki érettségben, személyiségünk kiforrottságában is azonos szinten vagyunk. Ez esetben a kapcsolat eléggé egyoldalú, lemerítő vagy egyenesen visszahúzó lesz. Közénk állhat kulturális, vallási, szociális, neveltetésbeli, anyagi különbség ami markáns eltéréseket mutathat, ezzel is ellehetetlenítve a kapcsolatot. 

Az is lehet, hogy a személyiség annyira éretlen, vagy súlyos mentális problémákkal küzd valamelyik fél, hogy alkalmatlan egy pontértékű kapcsolódásra a jelen életben, és még megannyi más akadály merülhet fel. Minden típusú kapcsolódásra igaz, hogy a bántalmazás (fizikai, verbális) és az ártatlannak tűnő csendes visszahúzás is azonnali változtatást követel. Aki nem tud nemet mondani ezekre a kapcsolatokra, annak komoly fejlődni és tanulnivalója van még, nem mutogathat a másikra, hogy ő a hibás. Valószínűleg ő is hibás, de az legyen az ő gondja. Természetes és egészséges emberi tulajdonságunk, hogy elmenekülünk onnan ahol bántalmaznak. A játszmában maradás azt mutatja, hogy egymás malmára hajtjuk a vizet, kiegészítjük egymást. Akinek alapvető személyiségbeli megdolgozatlanságai vannak, az nem tud tartósan magas tudatosságszinten működni, a szabad akarat helyett kényszerpályán mozog, onnan hoz döntéseket, azért nem tud kilépni a megpróbáló kapcsolatokból. 

Aki még mások energiájára szorul, mert egyedül nem jut saját energiaforráshoz, annak játszmáznia és manipulálnia kell másokat az “életben maradásért”. Rászorulnak a partnerre érzelmileg, anyagilag, szellemileg… A “nélküled nem tudok élni, semmi vagyok nélküled, nincs életem nélküled…” mind igaz is, de nem a szeretet mélységét mutatják, hanem a rászorultságot, ahonnan a valódi szeretet menekül. Akinek szüksége van a másikra, az ragaszkodik hozzá minden áron, ilyenkor felüti a fejét az elvesztéstől való félelem. A félelemnek nagyon alacsony a rezgése, ezen a szinten nem lehet megélni egy magas szintű kapcsolódást. Ha valaki el tudja a másikat engedni úgy, hogy közben szereti, akkor az pontértékű.

A magas szintű kapcsolódás első feltétele az, hogy én jól legyek magammal. Mivel megdolgoztam ezért a szintért, nincs ürügy ami miatt ezt feladnám. Ha a másik hozzátesz a jóllétemhez: van miről beszélni. Ha rosszabbul leszek mellette: tárgytalan. Ha az egyik kezével ad, a másikkal elvesz: az meg nulla. Tehát önmagában nem a “lélektárs, karmikus kapcsolat, ikerláng…ˇcímkével van a baj, mert ezek a kapcsolódások első látásra még mindig a nagy bumm élményét hozzák, de ha energetikailag visszahúznak, akkor inkább egy címke nélküli emelő, szintentartó kapcsolódás a kívánatosabb. Ha egy örömteli, bőségben leélt életet szeretnénk magunknak, akkor nagyon meg kell néznünk, hogy kinek az energiáját fogadjuk be, és kinek adunk. Zömében minden kapcsolatban ahol a két lélek kapcsolódik, a másik ember terhe, sorsa, személyisége hat ránk, és még az érzelmi terheit is átvesszük. Nem feltétlenül ugyanazok a testi tünetek, lelkiállapotok, érzések, gondolati minőségek nyilvánulnak meg bennünk, hanem a mi gyenge pontjainkat fogják kikezdeni. Ezért nem mindegy, hogy kinek nyitjuk ki magunkat. Ez azt jelenti, hogy fizikai közelség sem kell hozzá, mert energetikailag történik a kapcsolódás. Azt vehetjük észre, hogy olyan dolgokat vonzunk be az életünkbe, ami egyébként nem történne meg velünk enélkül a kapcsolódás nélkül. Ez lehet jó is, rossz is egyaránt. Az energia mindig kiegyenlítődésre törekszik. Aki magasabb szinten áll, mindig az fizeti meg az árát. Aki lejjebb áll, az nem tud egyik napról a másikra a partneréhez fejlődni, ezért hozzá csúszik le az, aki már magasabbra szintre dolgozta fel magát. Egy segítő szándékkal történő lefelé kapcsolódás évekre gödörbe taszíthatja, megbetegítheti a “segítőt”, míg a másik fél ezalatt éppen csak változik valamit, még akár jobban is lehet a kapcsolatban, de nagy valószínűséggel pont oda zuhan vissza, ahonnan jött, vagy lejjebb, amikor véget ér a kapcsolat, és elengedjük a kezét. Többek között ezért nem mentünk meg senkit! 

A “megmentés” szakember dolga, aki nem bonyolódik érzelmileg a kapcsolódásba. Hangozhat erősen diszkriminatívnak, hogy alacsonyabban és magasabban álló, önmagában harmóniában lévő, illetve határozottan másoknak ártó emberekről beszélek, és tudatosságszintek szerint is megkülönböztetem őket annak ellenére, hogy ugye “mi mind egyenlőek vagyunk”. Igen, van az az “éntelen énállapot”, ahol egyenlőek vagyunk, de amíg még párkapcsolatokról, és az Én-ség kis játékairól beszélünk, addig fejlődési szinteket járunk be, és a szintek között igenis különbség van. Nagyon-nagyon lassan araszolunk felfelé ezen a létrán már leszületések óta, és a tudást nem adjak ingyen. Azt szokták mondani: “az vagy, amit megeszel”, szerintem pedig az vagy, ami a fejedben pörög 0-24-ben (az álmok is idetartoznak). Akik hozzám járnak csoportba, azoktól meg is követelem a gondolataik folyamatos figyelését, nem csak akkor, amikor éppen időt szakítanak a meditációra.

Minden gondolatnak sajátságos rezgése van. Ezt rezegjük ki magunkból, erre reagál a környezet. Az azonos minőségi rezgés vonz össze és tart minket együtt, pont addig, amíg a közös rezgés fennáll. Ha változik a rezgés, megszűnik a kapcsolódás, akkor is, ha nem akarjuk. Az akarat és az elhatározás csak látszólag képes összetartani egy kapcsolódást, valójában belül üres, vagyis hazug. Az arra vonatkozó ígéret, hogy egy életen át azonos szinten fogunk rezegni komolytalan, mert csak egy kapcsolódásban leélt élet után visszatekintve lehet elkönyvelni, hogy ez bizony megtörtént. Addig kiszámíthatatlanok a két emberben zajló jövőbeni változások, mint pl. az egymástól való elfejlődés, vagy szemléletbeli irányváltás, megváltozott közös cél, ami megbeszéléssel nem orvosolható, mert természetes fejlődés és leválás történik. 

Bár egy életre nem ígérhetünk, de amikor magas szintű kapcsolatot tűzünk ki célul, legyen meg a lehetőség, hogy hónapokra, évekre szólhasson a kapcsolat, mert ahol már lélekszinten kapcsolódunk, ott az energetikai összekapcsolódás ugyan pár óra alatt megtörténik két ember között, de az energetikai leválás, a kapcsolat megszűnése után nagyon hosszú idő. Mindegy mit mondunk és gondolunk arról, hogy a másiktól már elváltunk, leváltunk, energiáról van szó, ami láthatatlanul működik. Azok a párkapcsolatok, amiben megéljük a testi-lelki egyesülés nagyon magas szintjét, az elválás után még évekig összekapcsolva tarthatnak. De egy futó kalandot is hónapokig cipelünk. Egyes masszázsok és spirituális kezelések, energiamezőbe nyúlás is beszennyezhetnek hetekre, hónapokra. Kevés ember tudatos arra, hogy mikor osztja meg és mikor befogadó a szexuális energiára.

Két érett személyiségű ember szeretettel való összekapcsolódása az alapja minden kapcsolódásnak. Ha egy kapcsolat a “világi” elvárásoknak megfelel, működőképes, energetikai összeillőségben pedig eléri a 80% -ot, az már nagyon-nagyon oké. Ha romantikus kapcsolatról van szó, akkor fontos a szexuális energia kompatibilitása is, ami magában foglalja az erősségét és a színezetét is. Egy magas szexuális energiával rendelkező ember sokak számára rendkívül vonzó és kielégítő is, de ő mindig kielégületlen marad, amíg nem találja meg az azonos erősségű társát. Fizikai, szellemi, érzelmi értelemben egyaránt folyamatos hiányérzete lesz. Ez a magas fokon való működés nem a szexuális vágy intenzitása, hanem egy erő, ami általában hatalmat sugároz (power). A színezet pedig megmutatkozik abban, hogy nemünktől függetlenül mennyire vagyunk férfiasak ill. nőiesek. 

Ez a skála két vége között bármi lehet. A lélek rezgésének és érettségének a hasonlósága pedig az otthonosság, meghittség, biztonság, nyugalom, mély szeretet és eggyé olvadás érzetét adják. Ez még csak három, az én rendszeremben sokkal több energetikai összeillőséget vizsgálok, hogy lássuk miből főzünk. A Guideok szerint nekünk Földieknek bekötött szemmel kellene azokat a partnereinket kiválasztanunk, akikkel a szexuális energiáinkat össze szeretnénk vegyíteni úgy, hogy csak érezzük egymás energiáit, hagyjuk, hogy átjárjon a másik lénye, aztán érintsük meg egymást, de csak addig menjünk el, ameddig jól esik. Bármikor le lehet állni, ha érezzük, hogy valami nem oké. Ez esetben ő kiesett, jöhet a következő egészen addig, amíg valakivel kölcsönösen igent nem mondunk egymásra, mert összepasszolunk energetikailag.Vele már elkezdhetünk beszélgetni a praktikus hogyan tovább részleteiről, immár szemtakarás nélkül. Az energetikai összeillésen nem lehet változtatni, ezért fontos az alapok lefektetésénél. Meg van az energetikailag passzoló partner, megbeszéltük a praktikus dolgokat is, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy családot tudunk vele alapítani, gyereket nevelni és egy életre együtt maradni. A gyerekneveléshez a szülőknek addig “kell” együtt dolgozniuk a gyerek nevű projecten, amíg a gyerek nagykorú nem lesz, ami Guidejaim szerint 17-21 év között van. (Nagyon sok csillagszülött gyerek már 17 éves korára kész felnőtt.) A szülőségnél nem számít, hogy ez idő alatt szerelmesek egymásba vagy nem, szexelnek vagy sem, mert ezek jönnek-mennek, de a gyerek marad. A szülő szerepben a párt szeretetkapcsolat fűzi össze, amiben a gyerek a prioritás és az is marad nagykoráig. Az érzelmekre épített párkapcsolat is valid, de gyerekvállalást nem alapozhatunk rá. A gyereknek kell harmonikus, szeretetteljes közeget biztosítani, tanítani és felkészíteni az életre. Ez a páros feladata. A gyerek nem a szerelem gyümölcse, az otthon nem szerelmi drámázások helyszíne. El kell fogadnunk, hogy a szerelem és az egymás iránti fizikai szexuális érdeklődés pár hónap vagy év után valószínűleg kifakul, erre nem építhetünk tartós kapcsolatot. Ha ez a kifakulás megtörténik, akkor a szülők szépen elengedik ezt a fajta kapcsolódást, visszavonják szexuális energiáikat egymástól, vagy magasabb szinten működtetik tovább, ahol már nincs fizikai szex, vagy csak a szeretetkapcsolódás marad, szexuális energia bevonása nélkül. Ha továbbra is szeretnének szexuális életet élni, de mással, akkor csak magas szinten, a megfelelő ”minőségű” partner bevonásával tegyék. A szülőtárs és szexuális partner szerep minőségei annyira különböznek egymástól, hogy ritkán fedi le ugyanaz a partner mindkét szerepet a másik életében hosszú távon. Itt a hangsúly főleg a hosszú távon van, hiszen kb. 20 évről beszélünk. Van akinek a szex és a szerelem egyáltalán nem fontos, jól érzi magát a biztonságos, meleg szeretet-kötődésben. 

A gyerekvállalás az eddig leírtak miatt olyan felelősségteljes döntés, amit nem mindenki vállal be, mert nem az ő sorsfeladata. Nem mindenkinek kell szülni! A Guidejaim így látják. Én úgy látom, hogy az igény a monogám párkapcsolatot megkövetelő kultúrákban mindig is felmerült harmadik, negyedik…bevonására, és utat is talált a megvalósulás így, vagy úgy. Az így, vagy úgyon kellene változtatni azzal, hogy nyíltan és tisztán kommunikálunk egymással minden érintett felé már a kapcsolat kezdetétől fogva és folyamatosan tartsuk a magas minőséget.

Romantikus kapcsolataink során, amikor a szexuális energia összekapcsolódik, egy közös energiamezőt teremtünk magunk köré, ami olyan mint egy buborék. Minél magasabb a kapcsolati rezgés, annál inkább érvényes, hogy rendkívül csábítóvá, vonzóvá válunk mások számára is, akik – mint a hiénák – rögtön jönnek a “szagra”.  Amikor a kapcsolatba próbál belépni egy harmadik személy és figyelmet is kap, az a buborékban lévő partner számára – aki mit sem tud az egészről – egy bombatámadás! Fizikai, lelki rosszulléttel, energetikai szennyeződéssel, a “harmadik” lelki terhének, sérüléseinek, megdolgozatlanságainak azonnali érzékelésével jár (!) Hétköznapi értelemben véve ezek a “semmi sem történt”, apró flörtök kategóriába sorolhatók, de itt nagyot üthetnek. Ha pedig túllépjük a flört kategóriát, akkor hosszú idő a betolakodót energetikailag kipucolni a buborékból. Ezért meg kell tanulni benntartani a szexuális energiát a kapcsolati buborékban. A szeretet-energia, amit a pár áraszt magából, másokra is árad, és ez így van jól, de a szexuális energia nem szétszórandó! De fordítva is működik. Ha egy rosszul működő párkapcsolatba betoppan egy magas energiájú harmadik, akkor ő fog padlót fogni, mert elárasztja a szarcunami, míg ő a párkapcsolaton még javíthat is. Ne felejtsük: az energia kiegyenlítődésre törekszik!

A magas szintű kapcsolódásokban meghatározott közös cél érdekében kapcsolódunk, közös lélekszerződés köt össze, ami közös megegyezéssel és szeretetteljes elengedéssel bontható fel, ha a kapcsolat ideje lejárt. Amíg tart, addig óvjuk és tápláljuk ezt a közösen létrehozott energiát. Vállaljuk a felelősséget a saját tetteinkért, sőt még a gondolatainkért is, mert össze vagyunk kötve a másikkal. Magas szinten érezzük is egymás érzéseit, halljuk a másik gondolatát. Mivel energiák kapcsolódnak egymással, nem számít a távolság sem. Amikor testi egyesülésre kerül sor, akkor az egyesülés vágya maximális kell, hogy legyen, és csak a társam felé irányuljon. Ha közben egy másikra gondolok, vagy valamiért tartogatom magam, nem tudom magam neki adni, vagy hiányzik a tűz… nem tud beteljesülni a teljes eggyé válás, mert csak csordogál az energia. A ragaszkodásmentes teljes odaadás hatalmas energiát szabadít fel, és valódi spirituális élménnyel jár. A pornó filmekben szélesvásznon történik a nagy semmi, itt pedig atomrobbanás történik akár mozdulatok nélkül is, csupán az energia irányításával. Ha rá vagyunk hangolódva egymásra, annyira össze vagyunk huzalozva, hogy csupán egymásra gondolással akár távorgazmus is elérhető. Ilyenkor érezzük a másik érintését a távolból is, pont ott ahol ő szeretné. Ez a típusú kapcsolódás könnyen átlép arra a szintre, ahol már nincs is igény a fizikai szexre, mert egy idő után “ez már ki van játszva”, a lélek még magasabb szintekre vágyik.  Ha egy “dimenzió minőségi skálán” nézzük szexuális egyesülést 1-12-ig, akkor a jól ismert 3. dimenziós fizikai test érintkezésével létrehozott szex után még 9 lépcső van. A 6.-at elérve már nem érintkezik a fizikai test, de az energiák továbbra is összekapcsolódva maradnak!

A Guideok szerint 20 éves korunk körül érdemes elkezdeni a nemi életet, kellően felkészülve, “szakmát kitanulva”. Ez azt jelenti, hogy a szexualitást tanítani kellene és teljesen természetesen beszélni róla, nem pedig bűntudatot, szégyenkezést keltve tabuként kezelni, miközben mindenhonnan a szexualitás nagyon alacsony szintje árad és téves információkat közvetít. Több mint 20 éve beszélgetek emberekkel az életükről és a szexualitásukról, akik a világ különböző szegleteiben nőttek fel. Elkeserítően korlátolt és alacsony szintű a szexuális kultúránk ahhoz képest, hogy mit lehet belőle kihozni. 

Nagyon kevés azoknak a száma, akik képesek arra, hogy megéljék a legfelsőbb szinteket, csak mert “így születtek”. A többieknek pl. a tantra vagy a taoista szex gyakorlása segíthetne felkészülni a magasabb szintekre, de nagyon ritka a hiteles tanító, bár jelenleg a csapból is tantra folyik. A Guidejaim úgy látják, hogy ha teljességében megéljük a magas szintű szexualitást, akkor 45-50 éves korunk körül ki is fut a vágy arra, hogy bármilyen szinten összekapcsoljuk a szexuális energiánkat valakivel.

Egy magas szintű kapcsolódás megszűnése után nincs olyan ok, amiért a lélek igent tudna mondani egy alacsonyabban rezgő következő kapcsolatra. Attól, hogy fejben kitaláltuk kompromisszumokkal működhetne az új, az nem azt jelenti, hogy a lélek is követi az elgondolást. A testet egy másik kapcsolatba helyezhetjük, de a lélek az előzőhöz fog kötődni. A magas minőséget csak egy még magasabbal lehet kiváltani. Illetve a magasabb minőség mindig kiváltja a gyengébbet. Erre jó példa az, amikor egy gyerekekkel is megtűzdelt házasságban felbukkan valaki, akivel a lélekrezgés és a szexuális energia is jobban passzol, mint azzal, aki otthon vár. Ebben az esetben nem lehet figyelmen kívül hagyni a felbukkanót, fog egy-két álmatlan éjszakát okozni.

A top-top szint, amikor egy pár megéli, hogy megszűnik számukra a tér, az idő, megszűnik a gondolat, mozdulatlanná válik a test, még a látás és a hallás is kikapcsol, csak a végtelen létezés tiszta öröme marad, és még annál is több, egy leírhatatlan egységélmény a Mindenséggel, valódi önmagával az Önvalóval. Nagyon ritkán történik meg itt a Földön ez a fajta kapcsolódás, és csak azért jön, hogy megmutassa mindazt, amit hittél magadról, hogy ki vagy te, az mind hamis. Nem a test, nem a gondolat vagy, a világ amit eddig az érzékszervek által tapasztaltál, nem valós… Hatalmas energiák dolgoztak azon, hogy ez a kapcsolódás létrejöjjön, utána pedig azon, hogy teljes mértékben megszűnjön a fizikai közelség, mert el kell szakadni egymástól… Gyakorlatilag ellehetetleníti a további párkapcsolódás(okban) való hitet, hogy jöhet jobb vagy még egy ilyen. Az a célja, hogy megmutassa, tovább kell mennünk, ahol az egyedül jöttünk, egyedül megyünk mély értelme fedi fel magát.

Ha valaki elindul a páros megtapasztalás útján, akkor egy “felfelé lejtő” csúszdán találja magát. Nincs kiszállás, mert egyre többet és magasabbat akar, míg a végén ugyanoda jut, mint az egyénileg utazók. Egyedül megyünk tovább erről a Földről, semmit és senkit sem viszünk magunkkal, legjobb esetben is csak a felismerést, hogy kik is vagyunk eredendően, és hol van a valódi otthonunk.

Áldott tudatlanság Isten veled! Kinek van még kedve magas szinten párkapcsolódni? https://www.facebook.com/edinacontactselfhu